KedvesM! part II

Ültem. Ültem, és bámultam a semmit. A „semmi ágán”, ha József Attila egyik verséből akarnék idézni. Semmi ága. A semminek nincs ága, tehát én még a semminél is kijjebb, lejjebb voltam. Az én kis sziklámon, a Tündér-sziklán.

Azt mondják, ha egyedül vagy a természetben, és nagyon koncentrálsz, akkor eggyé váltok, és feltöltődsz, hogy energiát cseréltek, energiát adtok egymásnak. (Mennyei prófécia)
Valaha lehet ez így volt, de most úgy érzem, hogy a jelen környezet minden erejével azon van, hogy leszívja azt a maradék energiám, amivel nagy nehezen sikerült felmásznom. Hát jó! Legyetek elennem Ti is, mindenki! Akkor nem is próbálkozom a hazajutással, itt szomorodom meg.
 Ide mindig akkor jöttem, mikor szomorú voltam, vagy magányos, avagy mind a kettő.
(M-et felhoztam ide 2012. 02. 26-án)
Most szintén búslakodtam, és még pozitív energiákat sem küldtek nekem.
Rágyújtok, eloltom. Rágyújtok, eloltom. Rágyújtok, eloltom. Rágyújtok, eloltom.
Rágyújtok, eloltom. Rágyújtok, eloltom. Rágyújtok, eloltom. Rágyújtok, eloltom.
Rágyújtok, eloltom. Rágyújtok, eloltom. Rágyújtok, eloltom. Rágyújtok, eloltom.
Ez ment órákon keresztül. A gondolataim cikáztam egyik világból a másikba. Volt olyan is, hogy madár voltam, aki el akart repülni M-hez és megnézni mit csinál. Vajon m-mel van? Boldog? Volt olyan is, hogy párduc voltam, aki mindenkit szétcincált a Moszkva téren.
Volt olyan is, hogy plankton voltam, és bekapott a bálna.
Sok minden voltam, csak az nem akinek kellett volna lennem.
Hányingerem lesz, hányok. Bemocskoltam az érintetlen, gyönyörű természetet az én szennyemmel. Kit érdekel mindez? Kit érdekel, hogy én itt sajnáltatom magam?! A kutyát se. (De mivel ez rólam szól, megtehetem) Lassan elfogy a cigim, de söröm még van. Csak az a baj, ha elkezdek nagyon inni, akkor biztos, hogy nem tudok innen lemászni. Havas a szikla, nem jeges, csak havas. Kicsit megcsúszom, és szétzúzom a fejem.

Összetört szív, összetört élet, összetört ego.  Csöng a telefonom-persze ilyenkor titkon mindig azt remélem, hogy M az, de sosem Ő az. Anya hívott. Aggódik. Kedves. (De miért van még itt is térerőm?)
A Tündér-szikla mindig segített, de érzem, hogy most cserben hagy. Talán őt is bántja valami, lehet a múlt. Igen, engem is az bánt, hisz Ő már a múlté, el kell felejteni, nincs mese.
Baszdmeg, jól kicseszett velem. Kezd sötétedni, jó lenne összeszedni magam, mert nem áll szándékomban itt ülni, míg megvirrad. Bár biztos gyönyörű innen a napfelkelte, de nem vagyok ennyire romantikus, vagy művészi hangulatban. Valahogy sikerült leevickélnem épségben. Hurrá.

Dóra, össze kell magad szedned, egy rakás szar vagy. Hirtelen haragból, és felindulásból gondoltam, ha tetováltatok magamra valamit, akkor az a fájdalom elfeledteti velem M-et. (Imádom a tetoválásokat, és van rajtam 1-2-3-4-5-6-7-8)
Felhívtam egy szerdai nap egy ismerőst, hogy hétvégén S.O.S-be varrja tele az oldalamat.
Egy Tündért választottam, aki sír. Átrajzoltuk picit, és pár óra alatt fel is firkálta rám. Az alatt az idő alatt nem is jutott eszembe M. De sajnos nem enyhített semmit az érzéseimen, sőt! Ha meglátom magamon, vagy a tükörben mindig eszembe jut. –ha éppen nem gondolnék Rá-

Oké, kezdjünk új fejezetet. Vissza a társkeresőre. 1 lány, 2 lány, 3 lány, 4 lány, de semmi. Hiába az erőfeszítés, kampó. Hagyjuk is.
Barátaimmal szórakozás, ivás, táncolás, bulik. Semmi. Ezt is lapozzuk.

Hétvége van, szombat. Egye-fene, bekapcsolom a gépet. Társkeresőre fel. Pár pillanat múlva villog az üzenet ikon. M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt! M írt!
Az üzenet a következő volt: „Szia! Megismerkedtél már valakivel?”
????
Le kellett kötözni a mellkasom, mert a szívem úgy vert, hogy majd ki akart zuhanni belőlem. Piszok.
Reagáltam valami pökhendit m-mel kapcsolatban. Írta, hogy semmi nem volt közöttük, nem is lesz, nem is volt és hiányzom neki, látni szeretne. HAH!
Ez volt július valahanyadika. Kérte, hogy menjek el Hozzá. Kizárt!
Ha be akarod bizonyítani, hogy szeretsz, akkor gyere Te hozzám és bizonyítsd be.
Meg is tette. A következő hétvégén, 15-én, szombaton eljött. Na, de én előtte pénteken átmentem a legjobb barátaimhoz és berúgtam, mint a csacsi. Nem téma.
Elérkezett a „nagy nap”, a második…
Szokásos herce-hurca, hogy miben menjek stb. De meg voltam elégedve a végeredménnyel.
Ütött az óra, megjelent a hátam mögött M. El sem tudom mondani milyen szép volt és legszívesebben a nyakába ugrottam volna, csókoltam volna, míg meg nem fulladunk.
De nem tettem, mert maga voltam a jégcsap. (Igyekeztem minél később felolvadni.)
Beültünk kávézni, és némán néztük egymást. Küzdöttem a könnyeimmel, amikor kértem, hogy most mondjon el mindent, amit eddig elhallgatott, és az elmúlt időt.
Könnyes szemmel hallgattam, amit könnyes szemmel mesélt. Próbáltam kemény maradni, pedig tudtam, hogy kegyetlen dolgokon ment keresztül. (De most engem kell sajnálni nem Őt.) Órákig ültünk itt és beszélgettünk. Majd lesétáltunk a Duna-partra, ahol leültünk a lépcsőre, én M térdének dőlve. (Kezdtem olvadni) Néztük a hullámzó vizet, a kis kacsát, és hallgattuk a madarak csicsergését. Semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy végre megcsókoljon. Feltételezem nem mert, hiszen még jegeske voltam kifelé. –belül meg már égtem-
Végül megcsókolt. Abban a csókban benne volt minden, utána a szemében, ahogy mélyen az enyémbe nézett, a szívemig elért. Most én csókoltam meg.
Olyan szintű endorfin-áradat fogott el, mint talán még soha. Felhőtlenül boldog voltam, nem tudott volna kizökkenteni semmi. Egyszer csak lefotózott. Soha nem fotózott még le eddig. Zavarba jöttem. (Igen, én is tudok zavarban lenni)
Körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy nagy-nagy piros szív végtagokkal.
Közöltem Vele, ha komolyan gondolja ezt a kapcsolatot, akkor minden kontaktot felejtsen el ezzel a nővel. Semmi, nuku! Magyarán szólva, megtiltom. Ez az ára.(m)
Belement, és azóta is boldogok vagyok. Immáron 3 hónapja együtt élünk, és minden a legnagyobb rendben. Szerelem a köbön.

THE END, HAPPY END