Munkahelyi szenny

Bajban vagyok, mert bonyodalmas hazugságba kevertem magam. Eddig is hazudnom kellett a munkahelyemen a Páromról, de most jól bekavartam.

Ugyanis én eljöttem Budapestről, mondván eleget “pezsegtem”, és M-hez költöztem egy nagyobb városba, de mégsem Pest. Nem mondom, azt, hogy mindenki ismer mindenkit, de majdnem.

Na, azért nem a prérin vagyunk. Internet van, térerő van. Sőt, még parabola sem kellett a tv-hez.

De azért jobb az óvatosság.

Főnököm egyre jobban meg akarja ismerni a Párom, én meg mindig kifogást keresek.

Megyünk nyaralni a következő héten, oda ahol a Főnökék is laknak.(Miért pont oda? Mert későn kezdtünk nyaralókat keresgélni, és már csak ott volt nekünk megfelelő)

Főnököm nagyon örül neki, mondta alig várja, hogy megismerje a Kedvesem.

Itt volt az a pont, amikor majdnem elmondtam Neki, de mivel anno kijelentette, hogy fasiszta, meg rasszista nézeteket vall…. nem vagyok túl bizakodó. Pláne, hogy a kulcstartóján Hitler figyel.

Mindezek ellenére szeretem, mert jó ember.(ha mondhatjuk ezek után)

Szeretem, hogy Ő a Főnököm (eddigi legjobb), és szeretem, hogy bízik bennem, nyugodt szívvel hagyja itt a céget az irányításommal.

De mégsem mondtam el.

Bár nem hiszem, hogy kirúgott volna, mert kellek neki, de a viszonyunk biztos megváltozna, ezt meg nagyon nem szeretném.

Eddig minden igaz volt, amit a Páromról meséltem, csak a nevét változtattam meg egy fiú nevére.

Így nem is éreztem annyira szarul magam a hazugságom miatt.

Mivel már nagyon meg akarja ismerni kénytelen voltam azt mondani, hogy legkedvesebb fiúbarátom (tudjátok E.) a Párom, de nem élünk együtt, mert családja van.

Fél, hogy ha bevall mindent, akkor elveszíti a gyerekeit.

Nagyon belegabalyodtam…

Viszont így a Főnököm nem kérdezget tovább, és nem akarja mindenáron megismerni.

M. nem nagyon örült ennek, hiszen eddig szinte Ő volt, csak más névvel, most már ezt is „elvettem” Tőle. Nem esett Neki jól, de megértette.

Nem vagyunk puszipajtások, barátok, hogy elmondjam Neki. Elvégre a munkaadóm.

Imádom a munkám, mindig is imádtam. A környezet is jó, a hangulat, a társak. „Zusammen”.

Talán félév, vagy 1 év múlva. Lehet előbb, mert lebukok, nem tudhatom.

Azt tudom, hogy elegem van ebből, és nagyon szeretném, ha már végre nem kéne senkinek sem hazudnom.

És oldalamon M-mel jelenhetnék meg egy munkahelyi rendezvényen, vagy vacsorán, vagy mit bánom én, hogy min, csak EGYÜTT mehessünk, EGYÜTT, mint EGY PÁR!

De nem tehetem. Nem tehetem, mert az emberek primitívek, a munkáltatók elítélik a meleg munkaerőt. Félnek, hogy emiatt csökken a bevétel, vagy bármi, amivel a cég foglalkozik.

Úgy gondolom, hogy előbb-útóbb kénytelenek lesznek elfogadni, mert egyre többen árulják el, hogy a saját nemükhöz vonzódnak.

Egyre több országban adnak jogokat a melegek kezébe: összeházasodhatnak, gyereket vállalhatnak.

Talán, ha több közéleti személyiség „bújna elő”, akkor nőne a munkahelyi dolgozók nemi vonzódásának felvállalása.

Persze, nagyon sok szakmában találkozhatunk melegekkel. Stylistok, divattervezők, fodrászok.

McDonald’s-okban szinte minden 3. ember „más”. Nem tudom, miért, de mégis ezt tapasztalom.

Mindenesetre érdekes. Millió szakmában viszont nem szabad előbújni. Igen, úgy gondolom, hogy nem szabad. Nézzük a pedagógusokat.

Akkor itt most annyit elárulnék, hogy én is idetartozom…  Bumm neki!

A pedagógusokra felnéznek, tisztelik Őket, példát mutatnak, etc.

Ha ez kiderül az adott intézményben, akkor repül, és el is felejtheti a munkáját, mert ilyen szutyok országban élünk, szutyok politikusokkal.

SZUTYOK, SZUTYOK, SZUTYOK!

PAFFFFFFFFFFFFFF

Címkék:
Tovább a blogra »