Mondandó

Kérded, miért nem írok boldog, önfeledt verset.

Nem tudok, ne haragudj.

Szavakat ehhez nem tálalok.

Csöpöghetnék, áradozhatnék irántad érzett szerelmemről, de minek?

Hisz érzed, éreztetem Veled.

Érzelmeim írásban búsak, s gyötrelmesek.

Szenvedély van, de szeretet egy csepp sem.

A világ ellenünk.

Hitünket barlangba zárjak, ami nem támad fel a 3. napon.

“Küzdeni kell!” Hangzik a felkiáltás.

Fejem felemelem, arcomra ironikus mosoly kerül, és olvasok tovább.

Nem küzdök? Miért küzdjek egy halott világban, meg sem született eszmékért?

Ha nem a könyvembe bújva követem az eseményeket változik valami?

Ha igen, akkor megyek, s harcolok. Testemre pajzsot öltök, fejemre sisakot húzok, kezembe kardot veszek.

De míg a szikráját sem látom a változásnak, nem mozdulok.

Maradok meztelen, s nesztelen.