Kérded, miért nem írok boldog, önfeledt verset.
Nem tudok, ne haragudj.
Szavakat ehhez nem tálalok.
Csöpöghetnék, áradozhatnék irántad érzett szerelmemről, de minek?
Hisz érzed, éreztetem Veled.
Érzelmeim írásban búsak, s gyötrelmesek.
Szenvedély van, de szeretet egy csepp sem.
A világ ellenünk.
Hitünket barlangba zárjak, ami nem támad fel a 3. napon.
“Küzdeni kell!” Hangzik a felkiáltás.
Fejem felemelem, arcomra ironikus mosoly kerül, és olvasok tovább.
Nem küzdök? Miért küzdjek egy halott világban, meg sem született eszmékért?
Ha nem a könyvembe bújva követem az eseményeket változik valami?
Ha igen, akkor megyek, s harcolok. Testemre pajzsot öltök, fejemre sisakot húzok, kezembe kardot veszek.
De míg a szikráját sem látom a változásnak, nem mozdulok.
Maradok meztelen, s nesztelen.