Felvetődött az a téma, hogy „másság gyerekszemmel”. Nem vagyok 100%-osan otthon ebben a témában, mert nem házasságból kilépő leszbikus vagyok 2 gyerekkel. De szerencsére van 2 kedves ismerősöm, akik a segítségemre voltak.
„Erről így konkrétan nem esett szó, mivel a másságról, mint jelenségről tudomásuk volt így nem kívánta azt a helyzet, hogy ebbe olyan különösen belebonyolódjunk.
Nekem a lényeg az egészben hogy mindig is úgy neveltem őket, hogy ne ítélkezzenek senki felett, csak mert ő bármiben is úgymond “más” mint a többi ember vagy esetleg ők.
Tehát szerintem már akkor mikor az embernek nagyon apróka a gyermeke érdemes, és kell is, hogy nyitott legyen a világra és toleráns!
Az alapvető gondolkodása kell, hogy ilyen legyen.
Mert ha csak anyuci, teszem, azt akkor jön rá, hogy neki nem is apuci kell, hanem egy másik néni, és ha nem így van nevelve, joggal érezheti leforrázva magát.
Mi meg nézhetjük, hogy na, ennek a gyereknek meg mi baja?!
Számomra a tolerancia, megértés, elfogadás beleépítése egy gyermek nevelésébe alapvető dolog.
Egyébként meg nyilván én sem kérdezem meg azt hogy ők kivel mit csinálnak az ágyban mert bizonyos dolgok nem tartoznak rám. Ők is tiszteletben tartanak engem úgy én is őket.
Ez kölcsönös volt mindig!
Én nem ültem le velük hogy konkrétan közöljem a tényt hogy leszbikus lett anyátok…ez egy hosszú folyamat volt, ami az orruk előtt zajlott…tehát nem is volt erre szükség.
Ha alapvetően egy gyerek nem ebbe születik bele, akkor rettentő nehéz ezt olyan kellő tapintattal és a gyereket is tiszteletben tartva kezelni, hogy ne sérüljön.
Mert az is igaz, hogy hiába van nyitottnak nevelve az a gyerek ha az őt körülvevő világ pedig még baromira nem az!
Ezt mindenkinek kellő intelligenciával kell kezelni. Bízom benne, hogy egyre több hasonló felfogású szülő van, -vagy lesz- ha másképp nem is hát általuk biztosan!”
Teljes mértékben együtt kell értenem ezzel.
A gyermek nem úgy születik, hogy homofób.
Ezt bele nevelik, vagy a környezet hatására válik „buzigyülölővé”.
Ezt persze nem szabad hagyni, így már az alapoknál el kell kezdeni.
Nyilván, ha a szülő is ellenzi a homoszexualitást, akkor csak abban lehet reménykedni, hogy a gyermek nem fogja követni ezt a „példát”, és intelligensen tud majd a későbbiekben hozzáállni.
Amennyiben egy gyermek, normális neveltetést kap, és a tolerancia jegyében nevelik, akkor ezzel nem lehet probléma.
Természetesen, ez fordítva is elsülhet, de próbáljunk meg optimistán gondolkozni.
Nem csak a homoszexualitást fogja elfogadni, hanem a kisebbséget, és mindenfajta másságot a világban.
Fekete, fehér, kínai, japán, roma, magyar, csúnya, szép, leszbikus, biszexuális, homoszexuális, transznemű etc…
Egy másik kedves ismerősöm gyerekei előtt való coming out-ja.
„A konkrét beszélgetést én kezdeményeztem, mert éreztem, hogy gyermekem sejt valamit. Ekkor volt 12 éves. Járt hozzánk egy leszbikus pár, és mindig kérdezgetett, hogy honnan ismerem őket, és a kislányuknak, hol van mindig az apukája.
Eleinte próbáltam semleges választ adni, vagy kikerülni a válaszadást, de okos gyerek lévén, nem húzhattam a beszélgetést, így egy napon, amikor tudtam, hogy kettesben leszünk, megkértem, hogy üljünk le beszélni.
Megkérdeztem, hogy emlékszik-e a 2 nőre, meg a kislányukra, akik szoktak hozzánk jönni.
Persze, hogy emlékezett.
Mondtam Neki, hogy Ők is szerettek volna családot, de 2 nőnél ez nem lehetséges. Ennél a résznél elmagyaráztam gyermekemnek, hogy miért.
Majd feltette a kérdést, hogy ezeket miért mondtam el.
Nagy levegőt vettem, és mindent elmeséltem Neki.
/Ezt a történetet, az alábbi linken olvashatjátok: http://leszbikus-vagyok.blog.hu/2013/08/27/leszbikus_no_egy_hetero-hazassagban /
Nagyon elkezdett sírni, meg kellett nyugtatnom. Kérdeztem, hogy hagyjuk-e a beszélgetést, vagy folytassuk.
Azt mondta folytassuk. Mondtam, hogy kérdezzen bármit, mindenre válaszolok.
Millió kérdése volt, de én az érzelmi, lelki részére tereltem a beszélgetést, mert nekem ez a legfontosabb, és nem a testiség. Pláne nem egy 12 évesnél.
A beszélgetés vége felé hozzám bújt, és ölelgetett, szorongatott jó sokáig.
Azt mondta, hogy csak annyit szeretne, hogy boldog legyek.
Leírhatatlan érzés volt, és nagyon megkönnyebbültem.
Azóta heti rendszerességgel megkérdezi, hogy van-e barátnőm, mert meg szeretné ismerni.
Természetesen, amint komoly kapcsolatom lesz, gyermekem lesz az első, akinek bemutatom.
Nagyon büszke vagyok rá, és boldog vagyok, hogy én lehetek az Anyukája.”
Megható, és roppant tanulságos. Amikor egy nő ilyen helyzetben van, semmi esetre sem szabad hazudni, mert akkor még nagyobb galibába keveredik.
Remélem ez nem egy kivételes eset.
Volt már olyan a történelemben, hogy a gyerek nem fogadta el ezután az anyját, meggyűlölte, kitagadta volna, ha megteheti, és elkezdett az apjához jobban ragaszkodni.
Még, ha eddig anyás is volt.
Nem mindegy, hogy a gyermek milyen értékrenddel rendelkezik, hogy mit „vertek” a fejébe a szülők, avagy az anya.
A társaság sem utolsó, sőt!
Hiszen tudjuk, hogy a fiatalokat ebben az időszakban (12-18 éves kor kb.) a baráti társaság véleménye érdekli a legjobban.
És ők nagyon elvihetik a gyerek erkölcsét rossz vizekre.
Persze megfelelő, odafigyeléssel, szeretettel, minden megoldható.
Lehet, naiv vagyok, de hiszek abban, ha egy gyermek rendes normák közt nevelődik, akkor minden lehetséges.