2013 – Összefoglaló

Pillantsunk vissza a 2013-as évemre, ami viharosan kezdődött, mert volt egy elmebeteg főnököm.
Talán még skizofrén jeleket is fedeztem fel benne.
Boszorkány volt, ez biztos. Nincs bajom a természetfölöttivel, meg a hasonlókkal, mert M. is kedveli az ezoterikát, de bizonyos határokon belül.
Ezt a nőt egyszer kenyérre lehetett kenni, másszor meg az asztalt akartam ráborítani.
Eleinte zavart, hogy minden nap kártyát vet, és „mester”-hez jár megtisztíttatni a csakráit, de aztán elfogadtam, és nem vettem róla tudomást.
2012. december 21-én „remegve” várta, hogy belépjünk egy másik dimenzióba.
A maja naptár ugyanis ekkor ért véget. (gyengébbek kedvéért)
V. persze érezte, ahogy a tudatunk átlép egy másik dimenzióba…
Nekem ott szakadt el a cérna, amikor közölte, hogy ezek után csak LÉLEKNÉLKÜLI gyermekek fognak születni, ugyanis, amikor megszületnek, a testükbe száll valami, (valami?!?!) Ami felfalja az emberi-gyermeki lelket, és kialakul egy másik faj.
Leírni is borzasztó ezeket az abszurditásokat, nemhogy hallgatni. Sosem volt idilli a kapcsolatunk, hisz nem 100-as.
Talán ennyiből el tudjátok képzelni, hogy milyen is lehet V.
Lényeg, hogy én 2013 januárjában felmondtam, ugyanis M-mel össze akartunk végre költözni.
Mivel én Pesten éltem, Ő meg egy nagyobb vidéki városban, elég ritkák voltak a találkozások, na meg a „légyottok”, és már nehezen viseltük a másik hiányát.
De! Mivel én irtó jó fej vagyok, adtam V-nek 3 hónapot, hogy keressen utódot, akit be tudok tanítani, hogy nyugodt szívvel adhassam át az illetőnek a „gyerekeim”.
Persze, nem izgatta magát annyira, és március elején kezdett el keresgélni, igen kevés intenzitással.
Rengeteget veszekedtünk, kiabáltunk, mert én sürgettem. Persze, hogy sürgettem, mert vészesen közelgett a költözésem időpontja.
Cseszhettem…
Az Anyák napi műsoron még jelen voltam, és ez volt egyben az én búcsúzásom is.
Fájó, de boldog, és szerelmes szívvel távoztam az addigi munkahelyemről.

Ami az egyik legfontosabb, hogy már volt munkám is M. városában.
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert majd’ 1 hónapot vártak rám, míg munkába tudtam állni, az idióta V. miatt, de megvártak. Mondanom sem kell, hogy ez egómat mennyire feldobta.
De a szívemet is melengette, ami máig nem múlt el, mert kijelenthetem, hogy életem során ez a legjobb munkahelyem. Egy család lettünk, és minden klappol. Ez nagy szó, pláne, hogy itt is a szakmámban dolgozhatok, és nem kellett feladnom a gyerekeket.
És ugye, nem kellett hónapokat álláskereséssel, és depresszióval töltenem.
A főnökömet már egyszer bemutattamà ’Munkahelyi szenny’ http://leszbikus-vagyok.blog.hu/2013/07/31/munkahelyi_szenny
De mindezek ellenére nagyon szeretem, és minden munkával töltött percet élvezek.
Bár ez nekem nem is munka, mert én imádom, amit csinálok. Szerencsés vagyok.

2013. május 8-án végre elérkezett a várva-várt költözés.
Ne tudjátok meg, hogy mi uralkodott a szobámban, a lakásban a pakolási időszak alatt.
Még szerencse, hogy legjobb barátaim rendelkeznek kis teherautóval, mert másképp több körös lett volna a cipekedés.
Leírhatatlanul boldog voltam, de egyben féltem is, hiszen mindig Anyuval éltem, sosem akartam senkivel összeköltözni, mert rettenet módon imádom Anyut.
(Mit gondoltam, együtt, kettecskén öregszünk meg?!)
És amennyire imádom, annyira féltettem. –féltem is –
/1999. 02. 11. 21.30 à Ez az az időpont, amikor Anya infarktust kapott. Azóta féltem Őt, és mindig bennem van a félsz, ha esténként nem vagyok Vele. Ezen a napon mindig otthon vagyok, sosem hagyom egyedül./
A másik meg az, hogy egyke vagyok, és ez által elkényeztetett is. Persze az egykeség nem egyenesen arányos az elkényeztetettséggel, de nálam igen.
Megszoktam, hogy mindig van, aki elpakol utánam, aki ebédet főz, mos, takarít, stb..
Amióta M-mel élek persze mosok, főzök, takarítok. Majdnem példás magatartást tanúsítok.
Persze, még rengeteg tanulnivalóm van, mert a trehányságom nehezen múlik el.
Igen, trehány vagyok. Széthagyom a cuccaim, a reggeli kávés bögrém az éjjeli szekrényen hagyom, és a hajkefémet sem teszem mindig vissza a helyére.
Szegény M. ettől olykor-olykor majd’ megőrül. De igyekszem, és magamhoz képest nagyon jó vagyok.
Sosem volt kutyám, macskám. Unalmas halaim voltam, amiket mindig utáltam kipucolni.
Itt van P, az eb, és 2 macskuszom. Róluk gondoskodni kell, és én még soha nem gondoskodtam senkiről. Sajnos, néha elkerüli a figyelmem a macskaalom kitakarítása. Ilyenkor eszembe jutnak M. szavai, miszerint, addig nem lehet gyerekünk, amíg nem tudok tisztességesen gondoskodni a macskáimról.
Ugyanis: Majd elfelejtem kicserélni a kicsi pelusát? Avagy megfürdetni, megetetni?
Persze, ez hülyeség. A gyerek más. Ő majd üvölt, ha baja van, és nem veszem észre. Hihi.
Készen állok az anyaságra, de még tudom, hogy várnunk kell. Várok.

Féltem attól is, hogy milyen lesz Pest után vidék. De nem csalódtam, azt kaptam, amire vágytam.
Nyugalmat. 100%-os nyugalmat.
Rendszeres olvasóim jól tudják, hogy Budapesten rendesen „lelektam” magam, mind testileg, mind lelkileg. Ezek után áldás a nyugalom.
Nem azt mondom, hogy begyöpösödtünk, de már nem vágyunk annyira aktívan a bulira, mint anno.
Nem isszuk le magunkat minden hétvégén, és nem táncolunk összerogyásig.  Mondjuk, M. nem is szeret táncolni. Pultnál iszogatós fajta.
Viszont, ami a legjobban hiányzik az a kultúra.
Mindig is színház, és mozi imádó voltam, de amióta itt vagyok ez leredukálódott szinte a nullára.
Bosszantó, pláne ha vannak színész barátaid, akik által kitűnő darabokat tudsz megnézni.
Nem panaszkodom, de azért…

Egy nyári napon ölembe vettem a gépet, és rákattintottam a blog.hu-ra.
Ekkor még nem tudtam,  –maximum tudat alatt – hogy én most elkezdek írni is egyet.
Aztán jött minden magától. Regeltem, és elkezdtem írni.
Mindig is firkálgattam, de sosem gondoltam volna, hogy kiteregetem érzelmeim, gondolataim, magánéletem több 100 embernek.
„Hello, SalvaDora vagyok, leszbikus, és most mindent leírok, ami a hálószobámban folyik”
Persze nem így történt, mert abszolút megtartjuk a 3 lépés távolságot.
Tudjátok, hogy mindenről írok, ami a homoszexualitáshoz kapcsolódik, és az én véleményemhez. (off course)

Akkor még nem is mertem arra gondolni, hogy nagyobb durranást szeretnék, mint amit elterveztem.
Eleinte, csak a bloggal szerettem volna segíteni (ha mondhatom ezt) a leszbikusok mindennapjaikat elfogadhatóbbá tenni, de mára már annyira kiforrt bennem ez az egész, hogy a célom, a blog kiadatása könyv formájában.
Lehet, csak egy álom marad, de merjünk nagyot álmodni.
Természetesen ez nyilvánossággal járna, de nem okozna problémát. Boldog lennék, ha nem kéne karakterek mögé bújnom. Ez sok nőnek lehetne motiváció a coming out-ra.
Persze, ehhez Ti is kelletek, mert nélkületek talán idáig sem jutottam volna el.
Hiszen a Ti pozitív visszajelzéseitekből tudom, hogy szeretitek, és érdekesnek találjátok az írásaimat.
Kapok hideget-meleget is, de több a meleg. Ehh.
De ha, jön a hidegzuhany, akkor az valóban hideg. Nem tagadom, sok negatív véleményt kapok, de elenyésző a sok jó mellett.
Szerencsére nem olyan fából faragtak, aki feladja 1-1 beszólás után. Ha így lenne, akkor SalvaDora már rég meghalt volna.
Nos, ha elérünk oda, hogy megjelenik a könyv, akkor hatalmas bulit csapunk. Ne féljetek, szólok időben.

A nyaralás… chah.
4en mentünk, plusz P., az eb.
Mit ad Isten, pont oda, ahova a főnéni is ment a Családjával. Persze, hogy össze kellett hozni egy találkát. Bemutatni mindenkit egymásnak, megmutatni a nyaralót…
Már előre mondtam F-nek, (főnök) hogy a Párom nem tud jönni a Családja miatt…khmm
Átjött a 2 gyermekével, és nekem körbe kellett vezetnem a nyaralóba.
Kérdezte, hogy hol alszom. (Az nem érdekel, hogy a bugyim hol tartom? Basszus…)
2 szoba volt. Az egyikben 2 db. ágy, a másikban egy franciaágy. Mi voltunk ott M-mel.
Hát megmutattam.
Következő volt a párbeszéd:

F.: M-mel alszol egy ágyban?
Én: Igen, meg P-vel, az ebbel.
F.: Nehogy az legyen a következő bejelentésed, hogy leszbikus vagy. (nevet) à ’Munkahelyi szenny’ http://leszbikus-vagyok.blog.hu/2013/07/31/munkahelyi_szenny
Én: Azt sosem mondanám meg. (nevetek)

Nyilván nem esett jól ez a beszólás, de mit tegyek. Fel sem ködlik benne, hogy én a nőket szeretem.
Ha tudomást szerezne róla, akkor nem tagadnám le.
Nem tudom, hogy kirúgna-e. Én afelé hajlok, hogy nem, de ha mégis, akkor hiába szeretem, és hiába érzem azt, hogy befogadtak a családjukba, megtenném a megfelelő lépéseket, és feljelenteném munkahelyi diszkrimináció végett.
Ne jussunk el idáig.

Hú, már elég sokat írtam, de még lenne mondandóm…
Maximum nem olvassátok végig. He-he.

Karácsony, be szép is „vót”. A legszebb Karácsonyom. Itt volt Anya is, és hármasban töltöttük a Szentestét. Sajnos ez nem minden leszbikus, meleg párnak adatik meg, mert titkolóznak, és ez által sosem tudják eltölteni kettesben, vagy Családjukkal ezt az estét.
Van egy leszbikus pár barátunk, akik több éve együtt vannak, de még sosem töltötték együtt a 24-ét.
Sajnálom Őket, mert ez az egyik legszebb dolog az életben, amikor gátlások nélkül lehet együtt a Család, minden rosszindulat nélkül. De Ők választották ezt az utat, én nem járhatom helyettük az útjukat.
Lényeg a lényeg, hogy sírtam, nevettem. Persze a boldogság miatt. Nemcsak azért mert együtt lehetünk, hanem azért bombasztikus ajándékokat kaptam. Nekem nem nehéz ajándékot venni, mert szinte minden nap mondok valamit/valamiket, amiket szeretnék.
M. már nem ilyen. Neki a legjobb barátnőjének 15 év alatt egyszer sikerült olyan dolgot vennie, aminek örült. M. nagyon nehéz eset, de próbálkozom.

Azt hiszem, most mindenki/?/ örömére befejezem az írást, ugyanis el kell vinnem a kutymorgót sétálni.

Kívánom Mindenkinek, hogy 2014-ben találja meg a szerelmet, ha még nem találta, és törekedjen arra, hogy ne kelljen titkolóznia a Családja, és barátai előtt.
http://leszbikus-vagyok.blog.hu/2013/06/28/felvallaljam_titkoljam