Gyereket akarok!

Sokszor elfogott már ez a fojtogató érzés, hogy azonnal Anya szeretnék lenni, és nem érdekel semmi. Egyik bejegyzésemben írtam is, hogy pár éve, éppen ebből az okból kifolyólag igent mondtam egy férfi vacsorafelkérésére. De hiába… Megpróbált megcsókolni, és kampó. Viszont, most más a helyzet, mivel itt van, M. Együtt kell megbirkóznunk ezzel a feladattal. Pár napja kezdődött, hogy a gondolataim mindig az anyaság körül forognak. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy életet adjak egy picike kis embernek, akit 9 hónapig –jobb esetben- a pocakomban őrzök. Mondtam is M-nek, persze. „Várjunk még kicsit, hiszen szeptembertől újra tanulni fogunk. Mellette a munka, és még a terhesség is. „ Kifogások, azok mindig vannak… Nem tudom elmondani azt, amit érzek. Hogy mennyire kívánja, követeli a testem, lelkem, hogy legyen kisbabám. Bárhova megyek, csecsemők vesznek körül. (Lehet, csak a jó idő miatt?!) Hiába dolgozom Törpékkel, Ők nem az én gyerekeim. Na, persze, ha most mégis belevetnénk magunkat a „babacsinálás” projectbe, sem lenne egyszerű a képlet. Meg kell találni a megfelelő Apát, aki a legjobb barátom. Aki a gyereke életében is szeretne részt venni. Természetesen nem csak az anyagiakra gondolok. Szarok a pénzre. Legyen Apa-modell, legyen az életében egy férfi, akire mindig számíthat, és felnézhet. Nem azt mondom, hogy 2 Anyuka nem elég. Illetve, valamilyen szinten így gondolom. Nekem is nagyon hiányzott, hogy nincs apám. Illetve volt, egy alkoholista fasz. Mindenképpen szeretném/akarom, hogy a leendő donor, ne csak az anyagot produkálja, hanem töltse be a szerepét. http://leszbikus-vagyok.blog.hu/2013/08/24/anyukaim_haloszobaja „Üresnek érzem magam”, mondtam egy ismerősömnek. Mire, Ő ezt reagálta: „Fiatal vagy még, szerető Párod van, jó munkahelyed, vannak barátaid. Nem érezheted Magad üresnek.” Igaza van, de akkor is fullasztó ez az érzés. Ilyenkor mérges vagyok, és utálom a világot, vagy a sorsot, vagy Istent, vagy mit tudom én, hogy kit, hogy leszbikus vagyok. Ha heteró lennék, már régen lenne legalább két gyerekem. Emiatt, az 1 APRÓCSKA dolog miatt utálom, hogy leszbikus vagyok. De megpróbáltam… megpróbáltam, és nem ment. Hála az Égnek! Nem szeretnék abba a csoportba tartozni, ahol a nő, csak azért ment férjhez, hogy a társadalom elfogadott „példánya” legyen, vagy, mert gyereket akar. Így nemcsak a saját életét rontotta/rontja el, hanem a férje életét, és a megszületett „utódok” életét is. De legfőképpen a sajátját. Depressziós lesz, egy lelki nyomorék. Örülök, hogy volt annyi eszem, hogy ebbe ne menjek bele. Hiába bólintott rá anno a fiatalember erre. Mindenem meglenne. Úszkálnék a pénzben, a külvilág felé lenne, egy baromi helyes férjem, és gyerekeim. De vajon boldog lennék? Francokat. Viszont most boldog vagyok. Jó, most éppen depresszív hangulatom van, de majd elmúlik, mert tudom, hogy csak idő kérdése. Nem adott nemleges választ M. Persze, hogy nem, hiszen tudja, hogy minden vágyam egy babszem. Kis idő, és a macska elmegy a mellkasomról, és újra rendesen jutok majd oxigénhez, tudom. Lemászik, és elmegy. Először most a tanulásra kell koncentrálni, és arra, hogy minden körülmény adott legyen egy újszülötthöz. Ami, ha belegondolunk meg van teremtve. Kertes ház, sok szoba, jó környék. Mind a ketten relatív jól keresünk. Felelősségteljesek vagyunk, és önállóak. Mire várjunk? Jó, befejeztem. Ez egy ilyen nap, ilyen érzés. Ki kellett írnom magamból, mert szétrobbanok. M. nem tudja átérezni ezt, mert sosem tapasztalt ilyet. Nem haragszom rá ezért, csak épp emiatt nem érti meg 100%-osan, hogy ilyenkor mi zajlik le bennem. Most ennyi tellett tőlem, nézzétek el. Csork.