Számítottam rá, hogy egyszer ez a pillanat is eljön.
Eljött, de nem elemi erővel zúdult rám, hanem annál sokkal kíméletesebben.
Végre itthon voltam a Szerelmemmel, kutyámmal, a saját ágyamban, a saját párnámmal, és a saját/közös gondolatainkkal, amikor pityegett a telefonom.
Egyik „Gyeremekem” anyja volt, akivel jó viszonyt ápolok, és nem utolsó sorban imádom a kisfiát.
A levél tartalma nem volt sok, csak annyi állt benne, hogy bocsánatot kell tőlem kérnie.
Persze, nem értettem, hogy miről van szó, így csak kérdőjeleket küldtem válaszként.
1 perc után jött a jégeső, hogy „összefutott” a blogommal az Anyuka. (továbbiakban N.)
Olvasgatta az nlcafé oldalát, és ott volt a főoldalon a blogom, az utolsó bejegyzést hirdetve.
Írta N., hogy még rá sem kattintott, de tudta, hogy én vagyok az. Újra elnézést kért, de úgy érezte, hogy el kell mondania.
Földrengés, tornádó, cunami, és minden természeti katasztrófát idesorolhatnék, ahhoz az állapothoz, amit ekkor éreztem.
Arcom egy pillanat alatt elvesztette a színét, és rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogyan tovább.
Mindezek ellenére tudtam, hogy nem lesz semmi baj.
Egy roppant intelligens, kedves, jó humorú nőről beszélünk, aki nem ragadt le az elmúlt századok vidékén.
Körülbelül 30 percet szántunk a téma kiboncolására.
Megbeszéltük, hogy mind a kettőnknek hideg zuhany volt a felismerés, valamint a lelepleződés.
Valamint azt is említette, már rögtön az elején, hogy benne nem változott semmi, és még mindig nagyon örül, hogy a fia velem tölti a napjait.
Ez hihetetlenül jól esett, és meg is döbbentett. Sosem voltam még ilyen helyzetben, és álmaimban nem gondoltam volna, hogy „meztelenségemnek”, ilyen lesz a visszhangja.
Azt is megígérte, hogy senkinek nem fogja említeni, megbízhatok benne. El is hiszem Neki.
Már a kezdetektől szimpatikus volt N., és érezni rajta, hogy nem egy primitív, vidéki nő.
Ha már kitudódott, megkérdeztem, hogy tetszik-e Neki a blog. A válasz roppant kielégítő volt.
„Tetszik, és elgondolkodtató, szívesen tenném kötelező olvasmánnyá az olyan szűklátókörű emberek számára, akik többségében körülöttünk élnek…”
Szóba jött, hogy mi lett volna, ha nem Ő, hanem egy másik anyuka olvassa el a blogot, vagy pl. a Főnököm… Megemlítettem, hogy róla is írtam. N., mondta, hogy olvasta, és tudta, hogy jobboldali, de azt nem is sejtette, hogy Hitler vigyorog a kulcstartóján.
Azt is írta, hogy beazonosíthatóvá tettem magam ezzel a bejegyzéssel, amit nem is tagadok.
De mint tudjátok, nem hiszek a véletlenekben. Nem véletlen történt, hogy N. rátalált a blogra, és nem véletlen lesz, ha az elkövetkezendőkben más is rátalál.
Ahogy N-nek is mondtam: Vállalom, és, ha kell, magam rajzolok célkeresztet a homlokomra.
„Rajzolj, én melletted vagyok!”
Jó érzés magam mellett tudni valakit itt, aki tisztában van a helyzettel, és a hozzáállása is csillagos 5-ös.
Emellett díjazza a bátorságom is, hogy „kiteregetem” az életemet a tisztelt publikumnak. Heh.
100 szónak is 1 a vége. Tudom, hogy nem lesz ez köztünk téma, és sosem fog kérdezősködni, maximum olvasgatja a blogom a továbbiakban is. Természetesen szívesen beszélgetek Vele mindenről, és nyilván ez is beletartozik.
N., reakciója példaértékű, és sok emberből (rengetegből) ez hiányzik.
Ha csak egy-két több N. rohangálna az utcán, már nem itt tartanánk.
Szép estét!
P.S.: Hadartam?
