Mindig történik valami, ami miatt meg kell, álljon a szívem 1-2 órára. Csoda, hogy még dobog, és életben vagyok.
Mielőtt belekezdek, engedjétek meg, hogy leírjam azt a fantasztikus ajándékot, amit a munkatársaimtól, és a főnökömtől kaptam búcsúajándékként… Katasztrófa…
Kérlek szépen, nagy örömmel adtak át egy ÜRES pálinkás üveget, amin egy kámaszútrába sem illő póz volt. (Nyilvánvaló, hogy nem két nőről beszélünk.) Közölték, hogy a derekam miatt fontos, hogy ezt a pózt vegyem fel…
És, ha ez még nem lenne elég, akkor a kis feles poharakon, alig felöltözött férfiak voltak láthatóak, akik a hideg pia hatására levetkőznek…
Aki ismer, el tudja képzelni, hogy milyen grimaszokat produkált az arcom. Igyekeztem palástolni, hogy ez mennyire undorító, és nem humoros ajándék. Még egy értelmes heteró nőnek sem, nemhogy egy leszbikusnak.
Kedves gesztus volt ez a kis szösszenet… Megköszönve 1 éves munkámat náluk. Jól esik, hogy sokra becsültek.
Sex, és pia. Yumm.
De a Szülőktől kapott kedves szavak, és kreatív búcsúajándékok feledtetik velem ezt az ocsmányságot.
Térjünk a tárgyra.
Nos, mint az előző bejegyzésemben is írtam, hogy júniusban jön haza K.
Igen, még mindig töretlenül, és izgalommal várjuk.
Megbeszéltük telefonon, hogy kérünk egy időpontot az XY klinikára, az XY főorvoshoz június 30-ára.
(Nem árulom el, hogy hova, mert amilyen fanatikusok vagytok, még ott tolonganátok az ajtóban. Hehe)
Ez eddig jól is hangzik, de ki kellett találni valamit, hogy miért folyamodunk ehhez a megoldáshoz. Nyilván, nem mondhatjuk el az igazat egy olyan orvosnak, akiről nem tudjuk, hogy mennyire szereti a pénzt.
Vagy, azt mondjuk, hogy nem jön össze egy ideje a baba, és már kezdünk aggódni, vagy azt, hogy K-nak erektilis diszfunkciója van. (merevedési zavar)
Utóbbinál hormonkezelést kapnék, és még a terhességem előtt meghíznék 200 kilóra.
Előbbinél, meg K-nak égne le a bőr a képéről, és szintén hormonkezelés lenne a vége.
Mivel, mind a ketten egészségesek vagyunk, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.
Nem mellesleg, 200 kiló sem vágyom lenni. Szerintem M. sem csípné annyira.
„A szerelem mindent kibír, de 200 kilót már nem.” Ehh.
Gondoltam egyet, és felhívtam a Klinikát –persze, álnéven-, hogy mik a feltételei az inszeminációnak.
Rögtön kaptam 2 pofont:
– bejegyzett élettársi kapcsolat, vagy házasság
– 1 év kimutatható meddőség
Puff, a kardomba dőlők, vége a világnak. Azonnal írtam K-nak, hogy találjon ki valamit, és keressünk egy korrupt nőgyógyászt. Fel is hívott ízibe’, hogy nyugodjak meg, mert nem ismer lehetetlent.
Szerencse, hogy mi sem…
Felvetődött az itthoni inszemináció.
Alaposan megrágtuk, napokig beszélgettünk róla M-mel is, és arra jutottunk, hogy egyelőre ez a legjobb ötlet.
Több okból is.
– Nem kell pókerarccal hazudoznunk, mint a vízfolyás
– K-nak nem kell a nem létező merevedési zavarairól beszélnie.
– Megspóroljuk a komplett gyerekszoba árát.
– Nem kötött a program, és szegény K-t kényünk-kedvünk szerint „kicsavarhatjuk”. Ha-ha
– Végül, de nem utolsó sorban, M. is aktívan részt vehet a „fogantatás” folyamatában.
Úgy gondoljuk, hogy ezek elég nyomós érvek ahhoz, hogy itthon történjen a befecskendezés.
Nyilván, így nem rögtön a méhembe érkeznek a hímivarsejtek, de sokat gyakoroltuk a suliban a gyertyaállást.
Ha így nem sikerül, akkor megyünk el orvoshoz, és hagyjuk ott a gyerekszoba árát, de ezen ráér később gondolkozni.
Ettől függetlenül, szeptemberben kezdjük el, mert lélekben így készültünk fel.
M. nagyon tündér! Egyik este beültünk N-nel kicsit iszogatni, és megismert M-et. Igaz, hogy a kórházban már találkoztak anno, de az más volt. A szimpátia vice-versa volt, Hál’ Istennek.
Koccintottunk az említett, frenetikus búcsúajándékomra, és az új munkahelyemre.
De a legszebb koccintást M-nek köszönhetem, aki ezt mondta:
„Koccintsunk a kis Barnabásra!”
Könnyek szöktek a szemembe, mert ez a mondata mindent elmond, és tudom, hogy már Ő is nagyon várja, hogy áldott állapotban legyek, és megszülessen a kisfiúnk/kislányunk.
Nem tagadjuk, hogy fiút szeretnék, de lényeg, hogy egészséges legyen.
Anyunak az volt az első kérdése a szülészhez, amikor előbújtam, hogy megvan-e az összes ujjam.
Ez is roppant fontos! Lehet, hogy nekem is ez lesz az első kérdésem.
Kis váltás:
A blog kezdetekor megismertem egy nőt, akiről írtam is.
’Akkor most két Anyukám lesz?’
Azóta is szoros köztünk a kapcsolat. Családanya, és gyönyörű, okos gyermekei vannak, valamint férje.
Hihetetlen, de még egyszer sem találkoztunk, de mindent elmondunk egymásnak, és kialakult egy barátság.
Heti rendszerességgel beszélünk, de van, hogy naponta.
Tanácsokat ad, amiknek a javarészét el is fogadom, és igazat adok Neki. És ez fordítva is hasonlóképp működik.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de maximális a bizalom, és nagyon szeretem, és boldog vagyok, hogy megismertük egymást.
Itt szeretném Neki üzenni, hogy készüljön fel, hogy a kis jövevénynek Ő lesz az egyik keresztanyja.
Nem lesz megkeresztelve, de rengeteg a jelentkező a keresztanya szerepre.
De a top 3-ban benne leszel Nadin!
A másik virtuális ismerősöm, maga K., akit még sosem láttunk 3D-ben, de tudjuk, hogy Ő lesz gyermekeink apja.
Milyen érdekes, hogy életem egyik legfontosabb emberével még nem találkoztam személyesen, mégis mindent egymásra építünk.
Bizarr? Naiv? Milyen jelző jut először az eszedbe? Ha negatív, akkor egyik sem igaz rám.
Aki ismer, vagy állandó olvasója a blognak, az tudja, hogy állok ehhez az egészhez, tehát, ennek fényében nem is magyarázkodom.
Úgy érzem, hogy mára ennyi.
Szép napot, csork.!
Ne viccelj! 🙂
Köszönöm!!:)