Igen, nagyon szeretném, de kezdjük az elején.
Utolsó bejegyzésemben (HAPSZIchiáter) elmeséltem, hogy voltam pszichomókusnál, és csökkentjük a gyógyszeremet, illetve váltunk. A cikkben az antidepresszáns redukálásáról még nem volt szó, csak a nyugtató elhagyásáról. De útközben elfeleztem az „antidepitabit”, és a következménye az volt, hogy kriminálisan viselkedtem. Először is, a nyugtató elhagyása okozott problémát.
Szédültem, idegbeteg voltam, remegetem. Elvonási tüneteim ijesztőek voltak, ezért elkezdtem reggelente egy másik nyugtatót szedni, és a legkisebb hatóanyagút. Ez csökkentette is a tüneteim.
A kedélyjavító tabletta nem okozott akkora gondokat, szerencsére. (kopp-kopp-kopp)
Azért azt megjegyezném, hogy a mostani főnököm, egy energia vámpír, és imád belőlem táplálkozni.
Még sms-ben is képes rá, nemhogy élőben!
Amikor elvonási tüneteim voltak a sz@r bogyók miatt, meg is triplázta a szívásom. Így, amikor hazaértem, úgy éreztem magam, mint egy elmebeteg zombie.
M. legnagyobb szomorúságára, és bosszúságára. Majd jött az említett 0, 25-ös „nyugodjálmárle” tabletta.
Mindenesetre azt megbeszéltük, hogy, ha állapotos leszek, nem folytatom a továbbiakban itt a munkám, mivel rám káros hatással van, ezért a magzatra is az lesz.
A gyerekem nem hagyom!
Ugorjunk…
Elérkezett IX. 28-a, a várva várt nap!
Kora reggel M-mel felhúztunk Pestre, és találkoztunk K-val. Mind a hárman izgatottunk voltunk, mert 6 házat egyeztettem le 3 különböző ingatlanossal. (Nem utolsó sorban, este gyereket csinálunk)
Sietnünk kellett, az első randink 9-kor volt a megbeszélt helyen. Természetesen útközben hitetlenkedtünk, hogy végre ez a na is eljött. 6 hónapot vártunk rá, és itt állunk a küszöbén.
(Babaproject)
1 házról tennék említést, amibe azonnal beleszerettünk mindannyian.
Ketten laknak a házban, mégpedig egy meleg pár. Körülbelül 55 évesek lehetnek.
Milyen kicsi a világ, és micsoda humorral rendelkezik a sors. Honnan tudtuk, hogy melegek? Onnan, hogy mi meg leszbikusok vagyunk, és rendelkezünk az ehhez szükséges receptorokkal. Heh.
A beszélgetésbe is bele volt ágyazva az élethelyzetük. Amellett, roppant ízlésesen van berendezve a ház, a kert makulátlan, és 3 hónapja újították fel. Ha két heteró kan lakna együtt, a ház nem így nézne ki.
Úgy hozta az élet, hogy el kell költözniük, de ezt fájó szívvel teszik. Meg is értem, mert minden szempontnak, igénynek megfelel. Tágas terek, napfény, 2 fürdő, amerikai konyha, otthonos bútorok.
A falak színeit Ők keverték ki, és nagyon tetszett. A konyha halvány rózsaszín!
2 perc sétára hatalmas park, játszótérrel, kiserdővel, patakkal.
Óvoda, iskola több is van a környéken. Bár erre a kérdésemre nem tudtak válaszolni.
„Ezt sajnos nem tudjuk, mert nekünk nem volt, és nem is lesz rá szükségünk.”
De azonnal megnézték interneten nekünk. Kellemesen telt ez a kb. 45 perc.
Üldögéltünk a nappaliban, és azt éreztük, hogy IGEN, itt akarunk élni. Láttam M. arcán, hogy Ő is így gondolja.
Az elkövetkezendő 5 házban, még hasonlót sem éreztünk. Estére eldöntöttük, hogy ezt a házat vesszük meg.
A-a, sajnos nem ilyen egyszerű a történet. Az utolsó ingatlanos bombát zúdított ránk, hogy semmi esetre ne költözzünk abba a kerületbe, pláne, ha babát szeretnék. (25 évig éltem Pesten, de sosem jártam ezen a környéken)
(Mellesleg ugyanabban a kerületben voltunk most is)
Meghívott minket egy kávéra, hogy beszélgessünk kicsit. Vérprofi módjára egy olyan helyre ültetett be minket, ahol egy ’túlszoláriumozott’ család iszogatott 2 babakocsival, amiben kisemberek is voltak. De akadt köztük 4-5 évesek is, akik ügyesen adták oda szüleinek a kért dobozos sört…
Ezzel a kocsmával bemutatva, próbált meg minket lebeszélni a kerületről.
„Nekem nem a pénz a lényeg. Nekem az a fontos, hogy a házkeresők a számukra legmegfelelőbb helyre költözzenek. És biztonságban is szeretem Őket tudni.” (Biztos hidegen hagyja, a kb. 500.000.- közvetítői díj?!)
Mondta, mondta, mondta. Voltak pillanatok, amikor majdnem el is hittem Neki.
Sajnos K-t ezek a (fals) információk kicsit megrémítették.
Megbeszéltük ezzel a férfival, hogy néz még pár házat, és 3 hét múlva meglessük őket.
De akkor már el kell döntenünk, hogy melyik lesz a nyerő.
Nem hagytak nyugodni a szavai, és kicsit (nagyon) utánajártam a dolgoknak. Elsőként felhívtam pár barátomat, valamint ingatlanosokat, akikkel már kapcsolatba kerültem. Kértem Őket kerek-perec, hogy mondják el a véleményüket a megnevezett kerületről.
Egybehangzóan pozitív válaszokat kaptam, annak ellenére, hogy semmi hasznuk nincs ebben.
Az internet nagyúr, ezért ott is szétnéztem. Egyre jobban biztos voltam benne, hogy nekünk volt igazunk, és a segítőkészsége nem rólunk szólt, hanem róla.
Utolsóként felhívtam a tulajt, és tőle is kértem, hogy őszintén „valljon” a környékről.
A közbiztonságra is rákérdeztem minden „kihallgatottól”, és a válasz nem lepett meg. Mint mindenhol, itt is van olyan környék, ahova nem szívesen megy az ember. Hol nincs?
Említettem a tulajnak, hogy a házban, én és M. fogunk lakni egy kisbabával, és ezért fontosak ezek az információk. A legtermészetesebb módon reagált, ahogy már a kezdetekben is.
Mondtam Neki, hogy szeretnénk megvenni a házát, és kérünk pár nap gondolkodási időt.
„Semmi akadálya. A szimpátia kölcsönös, és nekünk sem mindegy, hogy ki fog beköltözni.”
Semmi kétségem nincs, hogy AZ a MI házunk.
Miért nem kezdjük el intézni a vételt? Mert K. még szeretne egy kicsit gondolkodni rajta. Érthető, de siess már a gondolkozással!!
Este, hulla fáradtan robogtunk haza. P., az eb, majd’ megette K-t, de elkerültük a vérfürdőt.
Ettünk, fürödtünk… ostoba földi dolgokkal voltunk elfoglalva kb. 1 óráig.
Ééééés, most jön a nap fénypontja!
Mi kell ahhoz, hogy teherbe essen egy leszbikus?
1. Cucc
2. Steril pohár/tartó
3. Fecskendő
Ez mind megvolt. Megkértük, hogy az örökítő anyagot legyen kedves maga felszippantani a fecskendőbe.
Behelyezkedtem az ágyunkra derékszögben lapulva a falhoz. Annyira izgultam, hogy el sem tudom mondani. Amíg K. kint volt a fürdőben, M. próbált engem ellazítani, simogatott, csókolgatott… De semmi. Olyan szinten, izgultam, hogy nem éreztem semmit. Próbált nyugtatgatni, mert a lelkiállapotom nagyban hozzájárulhat a fogantatáshoz.
Nem ideges voltam, hanem boldog, és reményteli.
Hallottuk, hogy K. szól a másik szobából, hogy kész van. M. már rohant is, nehogy kárba vesszen akár 1 incifinci is.
Az undorító látványt (elnézést, hogy ezt írom) felülírta az érzés, hogy ez kell ahhoz, hogy gyerekünk legyen.
M. behelyezte a fecskendőt, és egy „Hajrá Fiúk” csatakiáltással szabadon engedte őket.
Szerencsére nem éreztem semmit.
Ezután, legalább 40 percig gyertyaállásban feszítettem. M. betakart, és behívtuk K-t is.
K. első kérdése: Áthatolt a méhszájon?
Honnan tudjam? Azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e, vagy lány. Na, jó, azt azért tudtam…
M. szerint igen, tehát nem kételkedem.
Lefekvés előtt átbeszéltük a napot, majd aludtunk, mint akiket fejbe vágtak.
Elérkezett a reggel, én persze, produkáltam a terhesség tüneteit. Hehe.
Hányingerem volt, és nem kívántam a kávét. Egyem ezeket a pszichés dolgokat.
A megtermékenyített petesejtem 6-7 napig vándorol a méhemig, majd elkezdi a beágyazódást, ami legalább 5 napig tart. Tehát, kb. 12 napot vesz igénybe.
Ennél előbb jelek abszolút nem jelentkezhetnek. (Kivéve nálam, muhaha)
ÁGYAZÓDJ BE KISFIAM!
Megismételtük reggel is, ugyanez volt a forgatókönyv, csak most már nem voltam megfeszülve.
Sajnos, K-nak vissza kellett repülnie, így több akciót nem tudtunk csinálni. Bízzunk benne, hogy kitartóak a fiúk, és mindent megtettek az ügy érdekében.
2 napig még élnek a hímivarsejtek, és keresgélik a „nőt”.
Ha vasárnap este, vagy hétfő reggel nem találták még meg egymást, még lehetőségük van rá ma, meg holnap.
Van egy kis problémám.
(Adja az ég, hogy áldott állapotba kerüljek.)
Két hét múlva kell, hogy a menzeszem megjöjjön. NE JÖJJÖN MEG!!
Feltételezzük a legjobbakat, hogy terhes vagyok. Az első 3 hónap kritikus, (ezt leírni is szörnyű) ezért nem is említik nagyon az áldást, csak a közeli hozzátartótoknak.
Kedvellek Titeket, de Ti nem tartoztok közéjük.
Tehát, a feladat a következő:
Ha nem írok több bejegyzést 2014-ben (vagy nem írok ezzel kapcsolatosan), akkor gondolhatjátok, hogy az első próbálkozásunk sikeres volt.
Tehát, ne kérdezzetek, ne érdeklődjetek ezzel kapcsolatban. Megoldható?
Tiszteletben tudjátok ezt tartani? Köszönöm.
P.s.: Meg szeretném köszönni, a sok bíztató, szurkoló levelet, amit Tőletek kaptam. Jól esik.
Nagyon várt baba vagy, úgyhogy siess!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: