„A transz nő, is nő!”
Zsófival készítettem egy laza interjút, hogy ezen oldalba is belepillanthassunk. Emlékeztek még az ‘Emiliből, Emil‘ című bejegyzésre?
Íme, a másik oldal:
Salva Dora: Először is, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, és válaszolsz pár kérdésemre. Elolvastam a “transz-etikettet”, igyekszem is tartani magam hozzá, de nem ígérhetek semmit.
Hogyan szólíthatlak?
Zsófi: Szívesen! Én meg ugye jeleztem, hogy tágabb a tűréshatárom.
Zsófia, Zsófi, Sofia/Sophia, Sofie/Sophie. Választhatsz. 🙂
A magyar ismerőseim leggyakrabban Zsófiként neveznek.
S.D.: De nem midig hívtak Zsófinak?!
Zs.: Valóban, mint transznemű, eredetileg nem a női nemben anyakönyveztek, és ennek megfelelő nevem volt.
S.D.: Nézzünk picit vissza a múltba, és mesélj nekem a tizenéves Zsófiról.
Zs.: A tizenéves Zsófi gyakorlatilag nem is létezett. Illetve legfeljebb csak egy magként mélyen valahol az akkori tudatom mélyén.
S.D.: Mikor kezdett el kopogtatni Zsófi a tudatodban?
Zs.: Kicsit tudathasadásos dolog azokra az időkre visszagondolni. Olyan, mintha én láthatatlanul, valami szűrőn keresztül lettem volna csak jelen és az emberek az ikertestvéremmel álltak volna kapcsolatban. Akivel azóta szerepet cseréltünk és én vagyok jelen, ő meg nincs. (Ez még az előző kérdéshez).
Mikor? Tulajdonképpen már a tizenéves korom előtt is volt egy-két apró megnyilvánulás.
S.D.: Ezt nem is fogalmazhattad volna meg jobban. Milyen érzés visszagondolni erre az időszakra?
Azon kívül, amit leírtál.
Zs.: Elkezdem kronológiailag, az első jelekkel, aztán úgyis jön a tinikor. 🙂
S.D.: Megnyilvánulás? Mint például? Az identitásra, vagy a rossz testben születésre gondolsz?
Béna vagyok, nem vagyok nagy riporter. 🙂
Zs.: Pl. amikor édesanyámat megkérdeztem, hogy milyen nevet kaptam volna, ha lánynak születek. A születésem az az ultrahangos vizsgálatok kora előtt volt, tehát két eshetőségre készültek a szülők. Ő pedig megmondta. Zsófi… Én pedig akkor elképzeltem magam korombeli kislánynak (8-9 éves) hosszú, copfos hajjal. Ez volt az első dolog. De ezt szépen el is felejtettem.
Tulajdonképpen nem voltam különösebben lányos (menő fiú sem) és fiúként definiáltam magam nagyon sokáig. Inkább afféle kisokos tudósfajzat, aki a könyveivel volt el. Természettudomány és sci-fi.
Sőt még a katonásdi is érdekelt, volt időszak, amikor vadászrepülő pilóta szerettem volna lenni. Bár visszagondolva, úgy 12-13 évesen (amikor a Top Gun c. filmet láttam, a női főszereplő nyomán) már akkor is az kapirgált a tudatom hátsó zugában elalvás előtt, hogy vadászpilótaNŐ lennék leginkább, de hát hagyjuk, ebből a vadászpilóta a megvalósítható.
Aztán ez is feledésbe merült. Mint sok minden.
S.D.: Mikor találkoztál először a szexualitással? Még, ha csak elméletben is. Kiket néztél meg, kik tetszettek? Én már kislányként is a nőket figyeltem. 🙂
Zs.: A tudományokban meg a fikciós irodalomban való elmerülésem nagyon sokat tett azért, hogy sokáig ne lássam teljességébe magam, mert ott voltak a menekülőutaim a fantázia világaiba.
S.D.: De egy idő után, már nincs mibe kapaszkodni…
Zs.: A korombeli lányokat néztem. Ez még megér egy misét később lesz jelentősége az orientációmnak, illetve az abbéli változásomnak. Alaposan kielemeztem ezt a kérdést.
Jó sok idő telt el addig, hogy ne legyen mibe kapaszkodni.
Szóval a lányokat néztem. De nem csak a vonzódásom volt ebben. Valahol mélyen az is, hogy hasonulni szerettem volna hozzájuk. Ilyen kettős vonzalom.
S.D.: Ezt gondolom, akkor nem tudtad ennyire megmagyarázni. Mit éreztél?
Zs.: Igazából nem tudtam elválasztani a két dolgot akkor.
S.D.: Vonzódtál a lányokhoz, mint a “normális” tinédzser fiúk, és pont?
Zs.: De arra emlékszem, hogy amikor elalvás előtt az aktuálisan leginkább tetsző lányon jártak a gondolataim, nem csak azt éreztem, hogy mennyire szeretnék vele lenni. Hanem némi irigységet és vágyódást is a szépségük után. Mindig ezek az elalvás előtti idők…
Hozzá járult, hogy a pubertással kiszőrösödtem valamelyest (Leginkább a lábszáram derékig, mint egy pár harisnya) és ez rettentően taszított.
Igazából ez volt a testemmel szembeni diszfóriám első tünete.
Amúgy meg nagyon kis félénk voltam, nem volt romantikus téren semmi sikerem.
Szóval maradt ez. Vágyakozás az idealizált lányok után ebben kettős értelemben, illetve mindennek a sikertelenségéből fakadó feszültség az elvezetése a fikciós irodalmon keresztül.
S.D.: Mit értesz ez alatt: “mindennek a sikertelenségéből fakadó feszültség”
Zs.: Mint írtam, félénk voltam és semmi sikerem nem volt a lányokkal kapcsolatos vonzalmaim terén.
Imádtak velem beszélgetni, mert értelmes és kedves voltam stb. És ennyi.
Tudod, “friend zone”.
S.D.: Tehát, a próbálkozások kudarcba fulladtak. A kudarcok után, mi történt?
Zs.: És mivel akkor is még fiúnak azonosítottam magam, ment minden ugyanúgy tovább. Mindenesetre, ahogy cseperedtem (ez már olyan 18 éves korom felé és után) képbe jött valamelyest a pornográfia. Mint nagykamasz fiúnak, ez azért nem volt olyan, hű de kirívó dolog, ugye.
De nagyon érdekes, hogy még a klasszikus heteroszexuális hardcore-ban is leginkább arra fókuszált a figyelmem, hogy mit érezhet a nő ott középen.
Aztán ahogy megint eltelt rajtam egy-két év és én már egyetemista voltam, menet közben megnövesztettem a hajam.
S.D.: Tudat alatt vajon?
Zs.: Ezt azzal magyaráztam, hogy naná, rockersrác vagyok. Tény, azt a zenét kedvelem. De visszagondolva már azelőtt is nagyon tetszett a hosszú haj gondolata, hogy elmélyültem volna a keményebb zenék világában.
S.D.: Tehát, a válasz: igen. 🙂
Zs.: Igen, röviden összefoglalva. 🙂
Meg persze, mivel romantikus dolgaim továbbra is a megszokott “sikerességgel” mentek, így a pornóban is az egyre intenzívebb impulzusok irányába mentek.
S.D.: Azt áruld el kérlek, hogy az első szexuális élményed nővel, vagy férfival történt. És, mit éltél át. Lelkileg.
Zs.: Az első szexuális élményem, az első párkapcsolatomban történt. Még fiú testben, fiatal srácként definiálva magam, a barátnőmmel.
S.D.: Tisztázzuk: Heteroszexuális kapcsolatban éltél, mindig?
Zs.: Nehezen írom le, hogy barátnőm, mert sokkal több volt annál. Párom, úgy istenigazából 8,5 éven át, aki abban is sokat segített, hogy Zsófiként igazi finom nő legyek már a kezdetektől, ne pedig valamiféle női karikatúraként botladozzak az első időkben sem.
Szóval férfi testben mindig heteroszexuális voltam, a nőkhöz vonzódtam, kizárólag.
Ennek bizony nagyon sok köze volt a gyűlölt szőrösségemnek is.
Ugyanis, mint már írtam, a pornográf tartalmakban való kalandozásaim során is első sorban a női oldalba éreztem bele magam. De attól a gondolattól viszont a hideg is kirázott, hogy egy hasonlóan undorító szőrös testet engedjek magamhoz érni.
S.D.: Mondhatom azt, hogy Zsófi leszbikus?
Zs.: Nem. Bonyolultabb ez annál. Zsófi leginkább pánszexuális. 🙂 (Gyengébbek kedvéért: Olyan ember, aki a nemet és nemi irányultságot lényegtelennek érezve képes szexuális vonzódást, szerelmet érezni egy másik személy iránt. – a szerk.)
Ugyanis ahogy a transition során egyre jobban éreztem magam a testemben, sokat csökkent a férfi testtől való viszolygásom.
S.D.: Elmeséled, hogy kelt életre Zsófi?
Zs.: Persze.
Szóval még a párkapcsolatom előtt azért elég extrém irányokba elment a pornográf nézelődésem.
Így akadtam bele az első transzszexuális anyagokba életemben.
Ami természetesen torzkép, de akkor is elemi erővel ragadott meg.
Valahogy ezen a csatornán jutott el hozzám, hogy valós jelenségről van szó.
S.D.: Löket?
Zs.: Eleinte csupán azt éreztem, hogy nagyon vonzónak találom a transznőket. Megtisztelem a bátorságukat, hogy szembe mennek az előítéletekkel.
Ezzel szinte egy időben, néhány hónappal, fél évvel később alakult ki a párkapcsolatom.
S.D.: Szerelem volt?
Zs.: Egyértelműen.
Ez egyfajta “megváltásként” ért, hogy na, csak van értékem férfiként, vagy, hogy is fogalmazzam.
Úgyhogy egy időre jegelte a belsőmben zajló folyamatokat.
Nem túl sokáig. Hiszen az identitás és a vonzalom két független dolog. Így hát a párkapcsolatomban is előjött.
S.D.: Hogyan jelentkezett? Mi történt?
Zs.: Úgy egy év után eljutottunk oda, hogy ki mertem mondani, hogy valójában engem mennyire izgat a női oldala az együttlétnek.
Meg hogy pl. mennyire irigylem kedvesem mellét, hogy neki van, nekem meg nem lehet.
S.D.: Ezekre, hogy reagált? Hogy lehet ilyen kijelentésekre reagálni?
Zs.: Először meglepődött ezen, de elfogadta, mint “kettőnk titkát”.
Az első sminkjeimet is ő csinálta.
De szigorúan minden a négy fal között. A mi kis privát játékunk. És ez megint elég volt nekem évekre.
Aztán jött egy időszak, amikor eldöntöttem, hogy “megemberelem” magam és olyan párja leszek a kedvesemnek, amilyet megérdemel, akire büszke lehet.
Igen, ő nagyon sokat tett értem és nem is tudom, mit élhetett közben át valójában…
Szóval, hagytam a lábamon újra nőni a szőrt, sőt még körszakállát is növesztettem, hogy megerősítsem magamban a férfit. Mit mondjak, hibavaló próbálkozás volt… Ha egyszer belül nem az vagyok, akkor hosszú távon nem megy a megjátszás.
Így aztán egy nyaralásról hazatérve, a fotókat nézegetve kitört belőlem, hogy “Miért nem mondtátok, hogy ennyire rettenetesen áll nekem a szakáll!” és minden ellenkezés dacára rohantam azonnal leborotválni…
És akkor vált számomra egyértelművé az, hogy nem, én belül nem férfi vagyok, soha nem is voltam, csak annak neveltek.
Viszont még messze voltam attól, hogy fel merjem vállalni.
De elkezdtem azért puhatolózni. A pornográfiánál komolyabb cikkeket kerestem a témával kapcsolatban. Főleg gyakorlati jellegűeket, a hormonterápiával stb.
De csak úgy félgőzzel. Mert még évekig küzdöttem azzal, hogy mennyire valós ez az érzésem, meg egyáltalán nem veszítek-e többet, ha felvállalom, mint amit nyerek.
Végül 2010 nyarán jutottam oda, hogy az állapotom nem tartható.
S.D.: Amikor is…?
Zs.: És akkor álltam kedvesem elé kerek-perec kijelentve hogy ez nekem mindig is több volt játéknál. Szerintem érezte ő ezt régebben, de szerette volna hinni, hogy ez csak a játékunk. Úgyhogy elkezdtem a hormonterápiát, meg a kapcsolatépítést a hazai transz-közösséggel.
Mindenesetre ez nagyon megviselte kedvesemet. Annyira, hogy még azt is vállaltam, hogy pszichológus segítségével megpróbáljuk helyrerakni a kapcsolatunkat, és mivel első sorban ez az én nemi identitásom miatt alakult így, hát engem “vesz kezelésbe”.
Mondanom sem kell, mennyi eredménye volt.
És néhány hónapnyi viharos időszak után lezárult a közös életünk is.
De még ebben az időben, sőt még utána is próbált segíteni a leendő Zsófinak, ahogy már írtam. Ízlésformálásban jelentős szerepe volt.
S.D.: A hormonkezelést, hogy viselted?
Zs.: A hormonkezelés abból a szempontból lutri, hogy sokak elszenvednek durva mellékhatásokat, mire megfelelő terápiát találnak. Nekem szerencsém volt. Semmi komolyabb mellékhatásom nem volt soha.
Csak az öröm, ahogy a tesztoszteron hatása szorul vissza és lassacskán az ösztrogén is hatni kezd.
Érzelmileg váltam az első fél évben nagyon instabillá.
Sokkal könnyebben kitörtek belőlem, nem igazán tudtam kezelni.
S.D.: Mint a nők?! 🙂
Zs.: Volt magamat földhöz verős hisztim is, amire azóta sem vagyok büszke. Azóta is könnyebben folynak a könnyeim, de a helyén tudom már őket kezelni és ekkora kilengéseim nincsenek.
Igen, mint a nők. :-)
S.D.: Tanulható. Családod, hogy állt Hozzád? Segítettek? Támogattak?
Zs.: Egyértelműen, ahogy meg is tanultam. Csak az elején szokatlan volt, hogy ilyen intenzív érzéseim lehetnek. Meg ugye az amúgy is nagyon viharos időszak volt, párkapcsolati válsággal (meg munkaügyivel és ebből adódóan anyagival is.)
A család… na, igen.
Nos, nekem a szűk családom elég szűk… Édesanyám elég rég meghalt, ő már nem tudott véleményt alkotni a dologról.
Édesapám 6 éves korom óta nem velünk élt, úgyhogy ugyan nem rossz a viszonyunk, de elég laza.
Mindenesetre őt elég keményen érintette az elején. Sokat küzdött az elfogadásért, de sikerült neki.
Ez az apai rokonságom egészére nem mondható el.
Velük komoly csatározásaim voltak. Egy részüknek sikerült megértenie, elfogadnia engem, néhányuk viszont azóta sem tudott túllépni ezen (jaj de jó is a protestáns fundamentalizmus, ugye…)
Elejében azt hittem, hogy nevelőapámra számíthatok, mert mindig is jó volt a viszonyunk. Aztán kiderült, hogy ez mennyire nem így lett…
Mondjuk, ebben az a párja keze jelentősen benne van. Most, hogy nem zavarom a köreiket, ismét kiegyensúlyozott a viszony.
Édesanyám kevés rokona úgy tesz, mintha nem is léteznék.
Ennyit a családról.
S.D.: Amikor elhatároztad, hogy belevágsz a hormonkezelésbe, a továbbiakra is gondoltál? “Minden tekintetben nő akarok lenni!”
Zs.: Szóval a továbbiak.
Az elején inkább úgy gondoltam, hogy valamiféle androgün állapot felelne meg nekem leginkább. A két lábam között nem gondoltam túl nagy változtatásra.
Ez később alakult ki.
S.D.: Hogyan lehet egyensúlyba hozni a benned rejtőző nőt, ha a tested nem idomul?
Kérdésre a válasz, köszi!
Mikor, és hogyan, valamint kivel kezdtél bele?
Zs.: Először csak elméletben jött, hogy majd egyszer mégiscsak jó lenne. Ráébredtem, hogy a punci mennyire szép, és hogy nehogy már nekem ne legyen ilyen szépségem, ha már nőként definiálom magam! De nagyon jól elvoltam a himbi-limbivel is sokáig. Tulajdonképpen akkor kezdtem ráharapni a témára, amikor láttam, hogy egy év hormonkezelés (meg a két tesztoszterontermelő daganat eltávolítása) után veszít a méretéből. És ugye a hüvely mérete meg nagyban függ a “hozott anyag” mennyiségétől.
S.D.: Ez elegendő indok volt a folytatásra… De, várj! Szépek a cicijeid? 🙂
Zs.: A cicijeim nem szépek… Az egyetlen bajom magammal. Legalábbis a tetemmel.
Bár lassan a kettő ugyanaz lesz.
S.D.: Csináltak velük valamit?
Zs.: A hormonoktól A kosarasra nőttek. Egyelőre ez a helyzet. Tervezem a “bővítésüket”. Csak a punci-project felemésztette az anyagi kereteimet.
Merthogy én elég kényes vagyok a nagy horderejű, jelen esetben életre szóló döntésekben. Úgyhogy az a szint, amit a magyar viszonyok között elérhető volt, nekem nem felelt meg.
Kerestem a lehetőségeket és megmozgattam minden anyagi forrásomat és végül az USA-ban került sor a beavatkozásra.
S.D.: Elmondod pár mondatban, hogy mit értsünk pontosan beavatkozás alatt? A menete..
Zs.: Ez a nemi szervi helyreállító, vagy nemi megerősítő műtét. Esetemben hüvelyképzés.
Mivel nem vagyok sebész csak konyhanyelven, röviden a lényeg.
A pénisz bőrét leválasztják a barlangos testekről, ahogy a makkot ellátó ér-ideg köteget is. Majd a barlangos testet eltávolítják. A makkot megfaragják klitorisznak és a húgycső fölé helyezik. Átfordítják a pénisz bőrét, majd a végét összevarrják. A húgycső alatt üreget képeznek, oda vezetik be az átfordított bőrt hüvelynek. A zacsi maradékából meg szeméremajkakat képeznek. (A nagyokat legalábbis.)
De igazából ez technikai kérdés.
Nem feltétlen ettől nő a nő. Elég nőnek éreztem magam himbi-limbivel is, sőt van, akinek ez az állapot teljesen elég is, és semmivel sem kevésbé nő, mint én. Még sokkal dögösebb is lehet akár.
Mondjuk ÉN egy pillanatig nem bántam meg, hogy átestem ezen a műtéten. De az élet ezzel nem áll meg, némi lábadozás után megy minden tovább. És a nehézségek sem múlnak el ettől.
De akinek erre van szüksége, jobban szinkronban lesz önmagával.
S.D.: Rehabilitáció?
Zs.: No igen. Van rehabilitáció. A műtét utáni második héten el kell kezdeni a tágítást, az erre kiképzett speciális eszközökkel.
Idehaza nagyjából az a “szaktanács”, hogy vegyél magadnak vibrátort.
De az azért korántsem optimális, mert eleinte nagyon szűk a hüvely és ha túl nagy műbránerrel nyomkurássza magát az ember, akkor fáj és sérülést is okozhat. Én a dokimtól egy készletet vehettem. Ami fokozatosan, hétről hétre nagyobb eszközt alkalmazva növelte a hüvely befogadóképességét.
Konkrétan pont ezeket.
S.D.: Sikeres volt az utókezelés?
Zs.: Kb. 2 hónappal a műtét után jut oda az ember, hogy a legnagyobbat is viszonylag könnyedén használja. Ami méretben egy átlagos pénisznek felel meg.
Igen, teljesen sikeres volt.
S.D.: Magyarországon ez teljességgel kizárt? Mármint a műtét.
Zs.: Van pár orvos/orvos csapat, aki végez ilyen jellegű műtéteket Magyarországon. De egyik sem kifejezetten specialistája a technikának. Illetve van egy fiatal ambiciózus orvosunk is, aki Belgrádban, a világ egyik legjobb nevű ilyen műtétekkel foglalkozó sebészénél tanulja a fortélyokat, de tudomásom szerint ő egyelőre nem műthet odahaza.
S.D.: A szexuális életed kielégítő? Orgazmusod van?
Zs.: Ja, és orgazmus… van. De még mennyire. Életem legjobbjai. Pedig elvileg a pénisz jóval kevesebb idegvégződéssel rendelkezik, mint a hüvely és ebből még veszít is a műtét során. És mégis… Nyilván a fejben sok minden eldől.
A tágításaim szinte mindig maszturbációba csapnak át. Mert csak élvezzem is, ha már kötelező.
S.D.: Még egy picit mesélj nekem a lelki háttérről. Mi zajlott le benned, míg bele nem vágtál a hormonkezelésbe, és a beavatkozásba?
Zs.: Hogy is mondjam, mielőtt az egész folyamatba belevágtam volna, évek alatt egyre fokozódó lelki terhelést éreztem. Egyre jobban nyomasztott, hogy tulajdonképpen “szerepet játszom”, nem az igaz énemet adom.
Maga a döntés, a felvállalás, az identitás a legfontosabb lépés.
A hormonok meg az esetleges műtétek inkább egyfajta további megerősítő szereppel bírnak.
S.D.: Meg tudtad osztani valakivel az érzéseidet?
Zs.: Mindig akadt azért bizalmasom.
S.D.: Kint maradtál Amerikában?
Zs.: Egy pár hónapig. Igyekeztem ott melót találni. De nem jött össze, a vízumom kint-tartózkodási ideje meg lejárt, úgyhogy visszatértem Magyarországra. Egy évre…
S.D.: Jelenleg, hol élsz? A blogodban olvashatjuk, hogy egy elfogadóbb országban élsz. Bár, megjegyezendő, hogy Magyarországnál csak liberálisabb országokkal találkozhatunk. Vagy, pont nem…de ezekbe a tartományokba ne menjünk bele.
Zs.: Skandináviában élek tavasz óta. Igen lehetne elemezni. Bőven van Mo-nál kevésbé elfogadó ország is, de nem őket kellene példának tekinteni.
S.D.: Megtaláltad a számításaidat?
Zs.: Jelenleg folyamatban van a berendezkedés, de nagyjából igen. Igazából a tolerancia, hogy nem akarnak az emberek tudni a magánéletemről, nem akarnak okoskodni, ezzel kapcsolatban és megmondani, hogy mit gondoljak és hogyan is éljek… számomra szinte mindennél többet ér.
S.D.: Köszönöm szépen, hogy időt szántál rám! Szeretnél üzenni a “sorstársaknak”?
Zs.: Akik még csak gondolkodnak, hogy mi is legyen velük: ne a környezet elvárásainak próbáljanak megfelelni, hanem kerüljenek tisztába valódi igényeikkel, és így feleljenek meg inkább maguknak. És ha ehhez segítségre van szükségük forduljanak bátran a TransVanilla Transznemű Egyesülethez.
Akik meg már “járják az utat”, maguk is megtapasztaltak egyet s mást, így nem akarok helyettük okos lenni. Egy a lényeg: maradjanak hűek önmagukhoz ők is!
S.D.: Még egyszer köszönöm!
Zs.: Én is köszönöm!
Zsófi írásait ITT olvashatjátok.
Bízom benne, hogy hasznos volt ez a cikk. Én sokat tanultam belőle.
Csork.
