Nem tűntem el, csak rettenetesen sok a dolog. Le vagyunk terhelve, mind fizikailag, mind lelkileg is.
Stresszesebb ez a költözés, mint vártuk, de ennek ellenére számoljuk vissza a napokat. Kevesebb, mint 1 hónap és újra a civilizáció közepén leszek. El sem hiszem!
Rengeteg dobozunk van már, javarészt könyvek.
Emellett nagy dolgok fognak történni, de ebben nem avatlak be Titeket, amíg nem lesz biztos.
Ezért sem írtam régen. Illetve, ezért is. Nem, nem a babáról van szó. A baba-projectre költözés után gőzerővel ráállunk.
Áprilisban teherbe akarok esni. Igen, akarok! Nincs B opció, ez lesz!
Volt egy laza coming out-om a volt főnököm előtt. Na, nem a náci primitív előtt.
Az előző főnökömnek mondtam el az igazat.
Mivel, már nem köt ide semmi, és továbbra is szeretnék vele jó kapcsolatban maradni, muszáj volt.
Pláne, hogy állandóan kérdezősködött a költözéssel, gyerekkel és K-val kapcsolatban.
Átmentem hozzájuk a minap picit gyerekezni, és akkor, bumm, elmondtam.
Eddig úgy tudta, hogy K. a párom.
Zavarban voltam, de próbáltam érthetően elmondani. Nem sikerült.
„Nagy maszlag van körülöttem. Minden hazugság, de mégis igazság.”
Vajon, miért nem értette? Heh.
Mondtam, hogy K. „csak” a leendő gyermekeim apja, de a párom nem ő, hanem akivel most együtt élek.
Kikerekedett a szeme. „M. az?”. Egen.
2 mp múlva kijelentette, hogy nyugodtan elmondhattam volna neki, hiszen ez nem befolyásol semmit.
Mondtam neki, hogy ne legyen ebben ennyire biztos. Ha anno, mondom el – amikor kérte, legyek a gyerekeivel-, nem biztos, hogy ezen az állásponton lett volna.
Lényegtelen, ezt nem tudjuk meg. Kérdezgetett, és meglepődött, mert soha semmi jelét nem adtam annak, hogy a nőket szeretem.
Persze, hogy nem adtam.
Ebben a szakmában nem lehet nyíltan felvállalni a másságodat, mert akkor lőttek a karrierednek. Sajnos. Ezért más vizekre evezek egy picit. Nem sokáig, de áldott állapotban nem tudok úgy foglalkozni a kis gengszterekkel, ahogy elvárnám magamtól.
Ahogy magamat ismerem, terhesen 1 kiló kenyeret sem merek majd felemelni.
Sokat beszélgettünk a korlátolt emberekről, nagy vonalakban a blogról is meséltem neki.
Kérdezte, hogy M. hogy viseli a K-val való kapcsolatomat.
Miért, milyen a kapcsolatunk?
Zavart mosoly jelent meg az arcán: „Ahogy a gyerek lesz…”
Jaaaa, hogy lefekszem-e K-val?! Dehogyis, isten ments, hogy férfival lefeküdjek.
Szintén nagy vonalakban elmeséltem, hogyan is működik ez.
Meglepően jól reagált, és nagy kő esett le a szívemről, hogy már ő is tudja.
Megígérte, hogy nem mondja el senkinek, de nem érdekel, hogy ki tudja meg itt. Tudja meg mindenki.
Egyik kedvenc versemet olvassátok el,
Karinthy Frigyes: Előszó – Nem mondhatom el senkinek
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.
Eme vers mondanivalója számomra tökéletes. Minden egyes szavát magamra veszem, és eszerint próbálok élni.
Érdemes.
Szégyellem magam, mert most sincs sok időm, sőt kb. semmi sincs, mert van teendő.
Valamint, gőzerővel dolgozom valamin, amibe Titeket még nem vonok be, de reméljük hamarosan „elmondok hát mindenkinek”!
Elnézést kérek, hogy kurtára sikerült a mai bejegyzés, de higgyétek el, hogy megéri kicsit hanyagolni a blogot.
A továbbiakban is tartsatok ki mellettem, és ne hagyjatok el.
Szeretettel gondolok rátok! (denyál)
Ps.: Éljenek a márciusi ifjak!
Mácsai Pál előadásában, Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak
Zseniális, hallgassátok…nézzétek…
Kommentek