Első fejezet vége

1.0

Véget ért egy fejezet, ami jó hosszú volt. Egy korszak lezárult.
Mostantól minden megváltozik, sőt már meg is változott.
Pár hónap múlva a kezemben fogom tartani az életem, és csak érte élek majd tovább.
Rengeteg lemondással jár, de tudom, hogy megéri.
A ’megéri’ szó hetek óta első helyen szerepel nálam.
Épphogy áthanyatlok a WC kagyló felől a mosdóra, tüsszögök vagy 5-öt. MEGÉRI!
Inhalálok reggel-este, mert majd’ megfulladok. MEGÉRI!
Mindig is szerettem a meleget, a nyarat, de jelenleg rosszul vagyok tőle. Ki sem lépek az utcára, ha nem muszáj. MEGÉRI!
Nehogy azt gondoljátok, nyafogok. Mert nem. Nem tartottak pisztolyt a fejemhez, hogy teherbe essek.
Az a „baj”, hogy 8 éves korom óta építgetem ezt az álmot. Elképzelem, összerakom, újraértelmezem, hogy milyen is állapotosnak lenni.
Volt időm felkészülni, ehh.
Na, és abszolút nem olyan, mint amit én elképzeltem magamnak. Ami nem feltétlen probléma, csak fura. Nyilván, nehéz egy olyan dolgot „megélni”, amit még nem éltél át.
Minden rózsaszín, minden szép, ki vagyok virulva és boldogan viselem ezt a 9 hónapot.
Ez volt a terv. Jó, tudom, hogy még a felénél sem tartok, de így is már annyit szívtam/szívok, hogy lassan betelik a pohár. Mi van akkor, ha betelik a pohár? Semmi, szenvedek tovább és azt mondom: MEGÉRI!
Mindentől függetlenül, nagyon boldogok vagyunk és rettenetesen várjuk, hogy megérkezzen közénk.
A neme megállapításával még varunk picit. Nem sokat, picit.

Rengeteg levelet kaptam Tőletek. Az eddigi legtöbbet. Már megérte babát várni.
Gratuláció, gratuláció hátán, de sokan kifejtettétek aggodalmatokat.
„Mi is szeretnénk babát a Párommal, de mit mondunk majd, ha nagyobb lesz? Mi lesz az óvodában, iskolában?”
Nos, ha mi így álltunk volna hozzá, akkor sosem fogan meg a manónk.
Ezzel a felfogással nem is szabad gyereket vállalni.
Ehhez a feladathoz duplán fel kell nőni, hiszen duplán olyan nehéz lesz a gyermekednek, mint egy „normális” heteró családba született babának. Persze, ez sincs kőbe vésve.

Természetesen nem fogom a gyerekem homlokára írni, hogy leszbikus anyák nevelik, de elkerülhetetlen lesz, hogy ne derüljön ki.
Őszintén szólva nem vagyok hajlandó egyelőre a kérdéssel foglalkozni.
Ami biztos, ha bárki bántja a fiúnkat/lányunkat amiatt, hogy két anyja van, én magam lövöm le.
Mindenesetre, ha minden kötél szakadna, akkor búcsút intünk hőn szeretett Magyarországunknak.
Nem kell sok mindent magamhoz venni. Anyu, M. P., az eb és a gyermek. Slussz. Viszlát!
Mindenki nyugodjon meg, ura vagyok a helyzetnek és a továbbiakban sem tervezem másképp.

Az összes levél, amit kaptam kedves volt, és őszinte. Még egyszer köszönöm Nektek, hogy mellettem vagytok és Ti is legalább annyira örültök, mint mi.

2.0

Sok mindent megéltünk a 2 év alatt, nem gondoljátok? Kaptam hideget-meleget.
De legnagyobb örömmel az tölt el, hogy tudtam segíteni Nektek. Ez volt a blog célja és mindig ez is marad.
Megismertem pár embert, elvesztettem pár embert, de az élet ilyen. Szomorkodunk, feldolgozzuk, majd továbblépünk. Vagy nem. Mindenesetre elfogadjuk, mert nincs más lehetőségünk.
De nem búcsúzkodom ám, csak mostanában vagy szentimentális vagyok, vagy idegbeteg.
Mázli, hogy nem utóbbit csíptétek el.

Csork.