Leszbikusok egyenruhában

Egy kedves barátommal beszélgettem, aki a fegyveres erőknél dolgozik, nem is akármilyen pozícióban. Kíváncsi voltam, hogy működik ’rendőréknél’ a másság elfogadása, illetve mennyire ismerik el a női munkaerőt.

Tessék, lássék:

SalvaDora: Bele is vágnék a közepébe. Elmondanád az olvasóknak, hogy mivel foglalkozol?

T.: A rendőrségen dolgozom, bűnügyi területen.

SalvaDora: Izgalmasan hangzik.. Sok nővel találkozhatunk ezen a pályán?

T.: Nem, egyáltalán nem. Én a bűnügyön belül nyomozó vagyok, a megyén belül talán ketten vagyunk nők, mint nyomozó. De ötnél biztosan nem többen.

SalvaDora: Nem lehetett könnyű kiharcolni ezt a pozíciót?!

T.: Én régóta erre a pályára készültem, elvégeztem, amit lehetett, szerencsére most is ezzel foglalkozom, de nem könnyű. 

SalvaDora: Tudom, hogy nem illik egy nőtől megkérdezni a korát, de kockáztatok. (Nem mintha én nem tudnám, ehh)

T.: Jelenleg kb. húsznak érzem magam. 🙂

SalvaDora: Szerencsés vagy…én háromszor többnek..tele vagyok egy gyerekkel..

T.: 🙂 30 elmúltam, de 40 még nem.

SalvaDora: Csak azért kérdezem, hogy az olvasók tudjanak mihez viszonyítani.
Írtad, hogy nyomozó vagy. Feltételezem, nem rögtön nyomozóként kezdted.

T.: Valóban nem. Először az utcákat róttam egyenruhában, és őrmesterként. A főiskola elvégzése után lettem tiszt, mivel bűnügyi szakon végeztem.
Amikor munkába álltam már diplomával a kezemben, akkor nyomozóként kezdtem. Mindenféle ügyeket kaptam, főként pénztárca és mobiltelefon lopásokat.

SalvaDora: De mára ez kiforrta magát, és komolyabb ügyeket is kapsz?! 

T.:  Akkor még a városi kapitányságon dolgoztam, de 2007 óta a megyei főkapitányságon tevékenykedem, és kiemelt ügyekkel foglalkozom, mint pl. emberölés, életes ügyek, de voltak gazdasági ügyeim is.

SalvaDora: Elismerik a munkádat, és ha igen, akkor ez miben merül ki?

T.: Nem, nem ismerik el.
Ebben szerintem az játszhat közre, hogy sajnos ma sok cégnél Magyarországon nem az számít, hogy az ember mit tud, mit tesz le az asztalra, hanem az, hogy kinek milyen hosszú a nyelve, mennyire simulékony az aktuális vezetéshez. Továbbá az is benne lehet, hogy nőből vagyok, és nehogy már egy “kis csaj” a férfiak között érvényesülni tudjon. A kollégáim viszont számítanak rám, és azt gondolom, maximálisan elfogadnak.

Nekem az igazi elismerés az, amikor megoldom az ügyet, és a hozzátartozó megköszöni.

SalvaDora: Az én elismerésemet is megkapod. Térjünk rá egy kicsit a magánéletre. Jelenleg párkapcsolatban élsz?

T.: Köszönöm. Igen, párkapcsolatban élek.

SalvaDora:  A párod nő vagy férfi?

T.: A párom nő.

SalvaDora: A munkahelyeden tudják, hogy a nőket szereted, vagy ketté tudod/akarod választani a karriert és a magánéletet?

T.: Igen, tudják, de nem reklámoztam. A munka és a magánélet szerintem két dolog. Soha nem viszem a munkámba a magánéletet és fordítva is így van, több-kevesebb sikerrel.
Néha mesélek a páromnak, de nem akarom traktálni.

SalvaDora: Ez érthető. Mind a kettő. Nem nyújtottad neki tálcán, tehát maguktól jöttek rá?

T.: Hmmmm, gyakorlatilag úgy derült ki, hogy volt egy irigyem, ( férfi ), akinek bizalmasan elmondtam. Eleinte jól vette ki magát, de aztán valamiért ez a dolog tőle ” ment ki “, és így mindenki tudja. Azonban nem bánom, így talán jobb nekem is.

SalvaDora: Férfiak…ha valaki jobb náluk, akkor rögtön be akarnak tenni. Pláne, ha nő,

Nem értek sosem támadások? Kollégák? Felettesek?

T.: Vicces, de azok, akik újonnan kerülnek a céghez, azok is két nap alatt már tudják, hogy van egy csaj, aki a nőket szereti.
Face to face sosem értek támadások, de hogy a hátam mögött mi zajlik, azt nem tudom. 🙂
Azt látom, hogy óvatosan kezelik ezt a témát. Pedig úgy vagyok vele, ha valaki kíváncsi, kérdezze meg tőlem.
Volt olyan is, hogy egy pasi kolléga azt mondta nekem, milyen jó fej vagyok. Mire én kérdeztem, miért gondoltad, hogy nem vagyok az? Azért mert a nőkhöz vonzódom? Aztán fél év múlva elmondta, hogy mennyire felnéz rám és tisztel.

Na, ez jóleső érzés volt a számomra, de egyben elszomorító is, mert ne az számítson, ki kivel él együtt, hanem maga az ember jelentsen bármit is. Ezért pedig napi szinten vívom a kis harcaimat a munkahelyemen.

SalvaDora: Többnyire férfiakkal dolgozol. Kétlem, hogy nem lennének kíváncsiak.

T.: Egyébként a kollégák első reakciója: “beszállhatok harmadiknak?”
Mint mondtam, kevesen kérdezték meg. Akik megkérdezték, azokat becsülöm. Mivel tudják, így egyáltalán nem téma ez, én ezt látom.

SalvaDora: Régen nem ment ilyen „könnyen”?!

T.: A fegyveres testületeknél sokkal szigorúbb az élet, mint a civil világban. Rengeteg kötöttség, külön gondolkodásmód jellemző.

Tudom, hogy tíz évvel ezelőtt, a másság betegségnek számított, és akiről kiderült, azt alkalmatlannak titulálták. Mára már más a helyzet.

Kétévente kötelező a pszichológiai alkalmassági vizsgálat is, ahol pl. már nem kérdezhetnek rá arra, hogy nővel vagy pasival él együtt az illető.

Tehát ez már sokkal elfogadottabb dolog. Persze tapasztalom nap, mint nap azt is, hogy vannak emberek, akik ezt nem tudják helyén kezelni. Azt gondolják, hogy azért mert leszbikus vagyok, minden nővel ki akarok kezdeni. Ez nevetséges.

SalvaDora: A párod, hogy viseli a munkádat? Magamból kiindulva, minden percben rettegnék amikor “bevetésen” vagy.
Pláne, hogy nyomozó vagy, aki durva esetekkel találja szemben magát

T.: Az elején elmondtam neki, mivel jár ez, nekem úgy tűnik, teljesen jól kezeli. Hogy retteg-e, azt nem tudom, de remélem nem. Ezért sem mesélek neki sem a munkámról.

SalvaDora: Nőként több az elvárás, jól sejtem?

T.: Igen, jól sejted. Sosem lehetek elég jó, mert én csak egy nő vagyok, ez sokszor így van. Háromszor annyit teszek le az asztalra, mint a férfi kollégáim, de az sem elég.

Most már nem zavar ez, de sokáig nem így voltam vele. Én csak azt nézem, hogy azt az ügyet, amit a nevemre osztanak, azt megoldjam. Nem érdekel már a többi dolog.

SalvaDora: Okosabb nem engedni a méregnek, ami ekkor az emberben/nőben van. Döbbenetes, hogy csak, mert nők vagyunk, nekünk háromszor annyit kell dolgoznunk.

T.: Ha nőből vagy, és még némi eszed is van, az félelmetes párosítás.

SalvaDora: A leszbikusságod rányomta a bélyegét? Úgy értem, plusz munkát adott ez Neked?

Még jobban kellett bizonyítanod?

T.: Nem, nem igazán. Én nem vagyok más ember csak azért, mert leszbikus vagyok. Úgy gondolom, ezt nem keverik bele a dolgokba, legalább is remélem, hogy nem.
Nem ez határozza meg az embert magát.
Bár, ha belegondolok…
Én pl. a közel húsz év szolgálati viszonyom alatt soha nem kaptam jutalmat. Azt csak remélni tudom, hogy nem azért mert nővel élek együtt. Látenciában lehet, hogy benne van ez is, de ezt nem tudom. Hiszem, hogy nem! Remélem, csak azért nem kaptam jutalmat, mert soha nem voltam az a sorban állós, birka módjára bólogatós típus. A hülyeségek ellen most is küzdök, és ha ezért nem kaptam jutalmat még, akkor erre is büszke vagyok, ne is adjanak.

Azért is küzdök, hogy az embert a munkahelyén csakis a munkája alapján ítéljék meg, de ehhez Magyarországon még kb. 100 év kell.

Ha pl. a főnököm azért tart be, mert leszbikus vagyok, akkor ez az ő szegénységi bizonyítványa.

SalvaDora: Üzennél valamit azoknak a nőknek, akik hasonló cipőben járnak?

T.:Üzenni nem szeretek, inkább megosztok valamit, és ha az másoknak is tetszik, és megfogadják, akkor nekik talán könnyebb lesz.

SalvaDora: Kérlek!

T.: Én harcos típus vagyok. Mert valaki a saját neméhez vonzódik, hát van ilyen. Én úgy fogom fel a magam részéről, hogy ezt dobta a gép.
Viszont büszke vagyok arra, hogy olyan vagyok, amilyen.

Ha bántanának, nem hagyom. Én azt gondolom, titkolni sem éri meg, mert sok energiát felemészt. Így, mivel rólam a munkahelyemen is tudják ezt, jobb és könnyebb. Én azt mondom, ha nem is nagy plakátokon kell hirdetni, de ha valaki hasonló cipőben van, mint én, vállalja fel. Annyira, amennyire az illető szeretné. És meg fogja látni, könnyebb lesz minden.

SalvaDora: Remélem inspirálóak voltak a soraid. Még egyszer gratulálok, csak így tovább és köszönöm!

T.: Én is köszönöm.

Szomorú, hogy 2015-ben a nőknek még mindig hajtani kell, mint az állat, hogy kapjon egy kis elismerést.

Csork.