Család lettünk!

Elöljáróban: Számomra mi a család?
Két olyan ember, aki nemtől, színtől, kortól függetlenül szereti egymást, és úgy érzik, egy életre össze akarják kötni az életüket egy közösen vállalt gyermekkel. (is)
Félreértés ne essék, az Anya, aki egyedül neveli a gyermekét/gyermekeit, az is család. Ugyanígy az egyedül nevelő Apa is.
Mindig ezt kérdezem: Mi jobb? Egy pl. alkoholista anya/apa, vagy 2 egészséges, szerető felnőtt mellett felnőni?!

Kis infó: Az LMBTQ emberek is mosnak fogat, pisilnek, zoknit húznak, orvoshoz járnak, szeretkeznek, veszekednek, buliznak, esznek. Igen, és ugyanoda megy a kaja, ahova a homofóboknak, vagy bárkinek. Jó tudni, nem?
Ugyanúgy mosunk, főzünk, takarítunk, pelenkázunk, aggódunk, virrasztunk, etetünk, sétálunk, öltöztetünk.
Minden ugyanúgy van, kivéve, hogy a saját nemünkhöz vonzódunk.
Nem szidlak, mert heteró vagy, ne szidj, mert nem vagyok az.

Állandóan magamat kell ismételnem, mint a dedóban…

Itt ülök a gép előtt, hogy végre írok Nektek, de azon kapom magam, hogy állandóan a kislányunkra pillantok, aki itt lazul a pihenőszékében és éppen csuklik.
Hihetetlen ez a biológia, mindig rácsodálkozom.
Több mint 40 hétig volt bennem ez a kisember. Nem fantasztikus?
Kétségtelen, hogy nem lesz testvére… hacsak nem a gólya hozza, vagy találunk egyet az út szélén…
Szentimentális vagyok. Nem voltam, de majd’ 12 hónapja az vagyok.
Nemsokára 3 hónapos lesz, pedig  ’tegnap’ szültem. Illetve, született.

Arra számítottam, hogy a 10 éves múltam, amíg gyerekekkel foglalkoztam meghozza a hatását, és minden úgy megy majd, mint a karikacsapás. Hah, milyen bolond is voltam.
Az első pár hét baromi nehéz volt. Megfogadtam az idióta tanácsokat, amiket a kórházban kaptam.
– 3 óránként megetetni, ezáltal felébreszteni
– etetés előtt pelenkacsere
– nem többet adni neki, mint ami ELŐ VAN, ÍRVA

Nem tagadom, pár napig ezt csináltuk. Ki is készültünk.
Beállítottam az órát, hogy 3 óránként szóljon: etetni, és pelenkát cserélni.
Felkeltettem szerencsétlen gyereket, elvégeztem ezeket az apró dolgokat és órákig altattam vissza, miközben üvöltött.
Teljes káosz. Arról nem is beszélve, hogy előző bejegyzésemben említettem, hogy a pánik és a depresszió eluralkodott rajtam. De itt volt Anya, és M.
Le a kalappal előttük. Mint mindig.

Kihívtuk a gyerekorvost, akinek elmondtam mindent. Fantasztikus nő.
„Minek ébreszti fel azt a gyereket?”
„Majd jelez, ha éhes”
„Pelenkacsere? Ugyan! Még, ha kakil is, semmi baja nem lesz. Ha zavarja, szól.”
„Annyit adjanak a gyereknek enni, amennyit kér, szintén szólni fog, ha elég volt.”
„Ne csinálják ki magukat.”
Ez a pár mondat mindent megváltoztatott.
Nem keltettük fel éjszaka, és láss csodát, tényleg szólt. Kicsit többet kapott és már aludt is.

Aztán eljött az idő, hogy nem volt hajlandó a kiságyában aludni.
Ezen nem akadunk fent. Császáros volt, tápszeres is, hadd aludjon köztünk.
Tény, hogy okozott egy kis kellemetlenséget, mert az élemen aludtam, de imádtam éjjel nézni, ahogy szuszog, és azt, hogy VAN. A mienk, a mi kislányunk. Két nő kislánya, akik ugyanolyan szeretettel bánnak vele, mint a heteró szülők. Sőt…mivel nekünk nem olyan egyszerű, még talán jobban is odafigyelünk. Akinek nem inge…
Nagyobb az elvárás. Vagy, csak mi gondoljuk így? Be akarunk bizonyítani valamit? Frászt!
Mi csak családot szerettünk volna.

Minden nappal egyre könnyebb. Már a kiságyában alszik, kezd kialakulni a napi rutinunk, és egymásra is van időnk.
M. is ugyanúgy kiveszi a részét természetesen. Amellett, hogy Ő dolgozik is.
Imádja a kislányunkat, csoda Őket nézni.
Énekel neki, mesét olvas, és látom a szemében, hogy nagy a szerelem.
Mind a két ember szemében, akiket a világon a legjobban szeretek.

Én már szinte teljesen jól vagyok. Igen, járok pszichológushoz, és visszaszoktam a cigire.
Egy szarszemétembervagyok.

A pszichomókus átsegít sok mindenen. Jó egy szakemberrel beszélni a problémákról, gondolatokról.
Külső szemmel minden más. Jót tesz.
Nem is értem, hogy nők, szülés után miért szégyellik a depressziót.
Csoda, ha valaki nem lesz az, hiszen ez nagy trauma.
És ’egykettőre’ megváltozik az életük.
Már nem magunkról szól, hanem elsősorban a gyerekről.

Ami nagyon elszomorít, hogy törvényileg M-nek nincs köze a lányunkhoz.
Ez nagyon elkeserítő, hiszen Ő a másik anyja.
De túllendülünk ezen, hiszen a legfontosabb az, hogy együtt vagyunk, és az álmaink valóra váltak ebben a kis testben.

Emberek! Nézzetek már körbe, hogy rengeteg szivárványcsalád él a világban, és mind olyan boldogok. Miért kell Tőlük, Tőlünk elvenni a 100%-os boldogságot?
Miért kell gondolkodnunk a válaszadásnál? Hol az apa? Hol-hol…
Miért akarjátok, hogy ne legyünk boldogok?
Tudjátok mit? Rábasztatok, mert BOLDOGOK vagyunk! (legalább karakterekben hadd ’beszéljek’ csúnyán, ha már szóban nem lehet.)

Pár kép ízelítőnek…
Mélyen bánt, hogy a mi képünket nem tehetem ide, mert ilyen primitív társadalomban élünk…itt Magyarországon, ami az otthonunk.

Hol fogadhatná örökbe, nézzük csak:
Belgium, Dánia, Németország, Andorra, Izland, Anglia, Hollandia, Izrael, Spanyolország, Málta, USA, Norvégia, Svédország….soroljam még?
Hahó, Magyarország! Nem ciki?

P.s.: Szívesen ismerkednénk értelmes, intelligens szivárványcsaládokkal.
Jelige: Tudok helyesen írni!
Ha nem akarsz ismerkedni, akkor legalább egy interjút készítsünk, köszi!