Nem unatkozunk

Sziasztok!

Nem vagytok eleresztve bejegyzésekkel, elnézést.
Talán érthető. A lánykánk most volt 5 hónapos.
Egy közhely: Kis gyerek, kis gond. Nagy gyerek nagy gond.
Állíthatom, hogy igaz. Amikor még pici volt (mert már nagy), sokkal több időm volt. Tudtam csetelni a barátaimmal, telefonon csacsogtam, stb. Na, persze nem egész nap, de bőven volt időm.
Szerencsére az olvasást most sem tagadom meg magamtól. (Elolvastam Ellen Degeneres könyvét. Ha megvettétek, és még nem olvastátok, tűzbe vele! A másik kettőt nem olvastam, de nem is fogom.
Kriminális. Maradjon csak a talk-shownál.)
 Nincs az a gyerek! Hah.
Z. már nagyon ügyes. Hasról-hátra, hátról-hasra forog. Simán eljut A-ból B-be.
Egy pillanatra nem nézünk oda és már teljesen máshol van. Imádom, annyira akar.
A dokinő és a védőnő is mondta, hogy meghaladja a korát.
Nem hencegni akarok. Vagyis de. Hencegek.
Ki ne akarna felvágni a gyermekével?
Nem történik velünk semmi izgalmas, a napok szinte ugyanolyanok. Néha bedepizek a „magánytól”, de a pszichológusom szerint ez normális. Megnyugodhatok.
Viszont rengeteg minden történt, mióta nem jelentkeztem.
Rögtön, a mostani terrorcselekményre térnék, ahol több mint 50 ember halt meg, és ugyanennyi megsebesült. Floridában, Orlandóban egy melegbárban.
Egy 29 éves iszlám férfi szétlőtt mindenkit.
Kérdem én, hogy hol van ilyenkor az Istenetek? Hol van bárki az égben, aki ezt megakadályozhatná, és nem teszi?
Azért ezt emeltem ki, mert ez még friss, de kitérhetnék az összes terrortámadásra, rablásra, gyilkosságra, bántalmazásra…etc. Borzalom.
A melegek mit vétenek a társadalom ellen? Vagy bárki, akinek így KELL meghalnia?
Ártatlan emberek halnak meg világszerte. A vallásért? A hatalomért? A pénzért? Mianyámért?!
Hagyjuk..

Májusban nem tudom mi szállta meg az újságírókat, de ketten is megkerestek.
Szóval, a júniusi Nők Lapja Psziché újságban olvashattok velem egy interjút.
Névvel, és képpel kérték, de nem vállaltam.
Pont ezek miatt a balfaszok miatt, akik kinyírják az embereket. Nem mondom, hogy nagy hal vagyok, de Orlandóban a bárban, vajon nagy halak voltak?!

Szóval, SalvaDoraként vállaltam.

A másik interjú a júniusi népszabadságban lesz olvasható. Szintén anonim.
Ha nem lenne Z., akkor vállalnám az arcomat, de miatta nem fogom.

Ja! A gyerekorvosunk tisztában vele, hogy mi M-mel egy pár vagyunk, és Z. a mi, közös lányunk.
Nem lett így kimondva, de egyértelmű.
Halálos forma, szeretjük. Ő is minket.
Úgyhogy, ez pipa.
Egyre több embernek mondom el a környezetemben, akikkel itt ismerkedem meg. Nem fogok hazudozni.
Senki nem rúgott bokán ezért.
Igyekszem értelmes, intelligens emberekkel körülvenni magam. A butákat kiszagolom.
Megismerkedtünk egy leszbikus párral (nem a butáról jutott eszembe), akik szintén most akarnak gyereket vállalni. Anonim apától. Igazuk van, támogatom Őket nagyon.
Jó lesz egy hasonló szivárvány családdal bandázni.
Majd csinálok velük egy interjút, csak nehéz összehozni. Mindenkinek megvan a maga dolga.
Z. itt ücsörög az ölemben, és segít Anyának. Visít, nehogy koncentrálni tudjak. Örömében sikongat, félreértés ne essék!
Olyan gyönyörű ez a gyerek, hogy csak na!
Nem csak szép, de okos is, ahogy már írtam. Nem csoda, hisz én vagyok a szülőanyja. Ehh.

 Mennem kell, igyekszem többször elszórni egy kis morzsát.

Hiányoztok, csork.

U.i.: Nincs egy perc nyugtunk sem, és még mindig hullán vagyunk.