Engedjétek meg, hogy idézzek egy olyan Nő tollából, aki nem olyan régen elrabolta a szívem, eszem és mindent IS.
„Imádom a Nőt! Amikor már ‘megérett’. Ott van a szemében, minden apró ráncában, rendülésében, félszeg mosolyában, és minden százszor is átgondolt érzelemkifejezésében az összes addigi öröme, fájdalma, meglepődöttsége, csalódása…. ezernyi emlék, aki azzá tette aki ma…”
Minden nő életében eljön az a szakasz, amikor felnő. (Jobb esetben)
A nővé válás egy hosszú folyamat…
Ahogy öregszem, úgy leszek szentimentálisabb, romantikusabb… és az elvárásaim is csak egyre nőnek. Számot vetek, hogy mi nem tetszett az eddigi kapcsolataimban… és ezeket a tényezőket soha többe nem engedem be az életembe.
A lécet megemeltem… és miért? Mert megtehetem és megérdemlem.
Félreértés ne essék.. saját magam felé is emelkedtek az elvárásaim. Rengeteget tanultam a hibáimból.
Pl. megtanultam, hogy mikor KELL kilépni egy kapcsolatból. Jóóóóval hamarabb, mint ahogy én ezt eddig tettem. Még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy egy olyan kapcsolatban vagyok, amiben nem vagyok boldog, valamint nem lehetek önmagam. Ahol úgy érzem meg kell feleljek. Semmi esetre sem szeretném, hogy a fent említett Hölgy az alábbi leírásból bármit is tapasztaljon. Újra. (szintén Ő írta):
„Én ebbe haltam nap mint nap bele… már szinte görcsösen próbáltam a hét minden napján ragyogni. Kívánatosnak, csinosnak és odaadónak lenni… mintha minden áldott nap az első randira készülnék…. és semmi….Reggelente reménykedtem, este már zokogott a lelkem és így veszett el a nőiességem hétről-hétre, hónapról-hónapra… Már el sem tudtam képzelni, hogy valaki tényleg szépnek, vagy vonzónak lásson.”
Kicsikém, szerencse, hogy mellettem reggel-délben-este és éjjel is ragyogsz!
Kíváncsiak vagytok már, hogy ki ez a Nő, mi?! Tudom én. Nyugalom…
5 évvel ezelőtti bejegyzésemben ecseteltem, hogy utálok virágot kapni, illetve hogy ki nem állhatom a Valentin-napot. Jelzem,- lassan a Krisztusi-korba lépésem küszöbén -hogy NEM, nem utálok virágot kapni.
Vajon mi az oka? Az anyaság? Az érettség? A rutin és az évek? Hah..
Vagy talán eljön az az idő egy nő életében, amikor megálljt parancsol az eddigieknek és végre NŐ akar lenni. Igen, nyilván eddig is nő volt, de sajnos van az a társ, aki mellett nem érzi magát igazi nőnek. Akkor ezt nem feltétlen érzi, csak utána jön rá.
S-ről nem óhajtok semmi negatívat mondani. De ezzel együtt pozitívat sem. A szakításunkat sem részletezem. A lényeg, hogy vége.
Egy dolgot viszont köszönök neki… sokat tanultam a kapcsolatunkból. Olyan dolgokat, amiket a 2,5 év alatt elfelejtettem. Elhittem, hogy nincs szükségem azokra az érzésekre, és tűzre, ami egy kapcsolathoz szükséges. Elhittem, hogy rózsaszín felhő és tűzijáték nélkül is jó lehet egy kapcsolat. Nem, nem lehet jó, ahogy a mellékelt ábra mutatja az elmúlt pár évemből csemegézve.
Nem akarok újra belesüppedni a sz@rba, a langyos vízbe, az unalmas mindennapokba. Nem hagyom.
És tudjátok miért? Mert most valami nagyon más van, valami nagyon első…
Nem, még mindig nem a Nő következik. Relax..
Milyen csodálatos lehet az, amikor X év után is úgy nézel a másikra, ahogy az első időkben? Akarom!
„Imádtam látni a szüleimet. Nagyon hálás vagyok, hogy így nőhettem fel. Nem telt el úgy nap, hogy ne egymás karjaiban aludjanak el, vagy Apa ne ölelje át Anyát pár perce, még akkor is ha reggeltől estig rohantak. Mindig volt egy igaz bókja és csillogó pillantása felé. A legrosszabb napokon is. Csodás gyerekkor volt. Most miattuk ugyanezt keresem, és sosem elég a „kevesebb”. ( A Nő)
Pár hónappal ezelőttig meg voltam győződve róla, hogy én kizárólag a 38+-os nőket szeretem. Esélyt sem láttam arra, hogy fiatalabbal akár meg is próbáljam… erre jön a Nő, és minden eddigit felborít… mindent IS. Kora megegyezik az enyémmel.
Elgondolkodtató, nem? Feltehetném a kérdést, hogy eddig hol volt Ő?! Nem teszem, mert pont jókor volt jó helyen. Amennyiben előbb találkozunk, úgy gondolom nem lenne ennyire mély és őszinte . #sokazelső
Amióta S-sel nem vagyunk együtt, újra kinyíltam. (Ha olvasod, sajnálom.)
Ismételten kapok levegőt, királynőként vonulok, valamint újra én vagyok.
Nő vagyok.
Nő, akit dicsérni, imádni, kívánni és kényeztetni kell.
Nekem udvarolni kell, virágot hozni, meglepni munka után az iroda előtt egy fánkkal.
Úgy kell rám nézni, hogy könnybe lábadjon a szemem a másik szemében lévő tűztől.
Nő vagyok, aki ha felvesz egy szép ruhadarabot, elvárja, hogy a Párjának essen le az álla. Többek között azért veszem fel, hogy a lélegzete is elálljon.
Olyan nő vagyok, akivel dicsekedni akar a másik az utcán, és büszkén fogja meg a kezét.
Olyan nő vagyok, aki azt akarja, hogy a másik felfalja a tekintetével. A napnak bármely szakában. Smink nélkül reggel, félig száraz hajjal hajmosás után. Egy fárasztó nap végén, behullámosodott fürtökkel…
Olyan nő vagyok, aki utálja, ha hullámos a haja.. de Ő imádja…
Íme, a Nő…
Nekem olyan Nőm van, akit ha meglátok kihagy a szívem és a szavam is elakad.
Nekem olyan Nőm van, aki leugrik a boltba és hoz egy csokor virágot.
Nekem olyan Nőm van, aki issza minden szavamat és a tenyerén hordoz.
Olyan Nőm van, akihez a lányom rohan az óvodába, kikerülve az anyját.
Olyan Nőm van, aki nem csak rászól a gyerekemre, hanem beszélget is vele.
Olyan Nőm van, aki örömmel néz a lányomra és nem csak a kapcsolt részemként gondol rá.
Nekem olyan Nőm van, akinek gyönyörű hosszú barna haja és barna szeme van. Nekem olyan Nőm van, aki elvisz vacsorázni, és amíg mosdóban vagyok meglepetést helyez az asztalra, ami egy gyűrűt rejt.
Olyan nőm van, akinek csillog a szeme, ha rám néz.
Nekem olyan Nőm van, mint Pocahontas kosztümben.
Nekem Nórám van.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: