Felvállaljam? Titkoljam?

Ez egy komplikált kérdéskör, és nagyon sokrétegű. Nincs annyi karakter, ami ezt lefedné, mégis megpróbálom.
Kiindulok az én esetemből, amit hatalmas mázlinak nevezhetek és egy tökéletes Édesanyának.
14 éves voltam, amikor 100%-ra tudtam, hogy a saját nememhez vonzódom, nem akartam bevallani magamnak. “Hát az nem lehet, ilyen nincs! Én férjhez akarok menni” etc.,etc. Miután leesett a tantusz minden erőmmel azon voltam, hogy legyőzzem az “ellenséget”. Próbálkoztam fiúkkal, lányokkal, hogy melyik tetszik jobban.
Rengeteg fiút akartam összeszedni. Össze is szedtem, de 1-2 napra, mert ahogy csók volt én már léptem is le.
Tény, hogy nagyon fiatal voltam, de mit tegyek, ha ilyen fiatalon jön rám, hogy “hahó, leszbi vagy?!”
Szóval, csemegéztem, de nem volt jó senki és semmi. Majd egy osztály bulin D-vel nagyon berúgtunk és persze üvegeset játszottunk.
Hímek-nőstények, nőstények-nőstények, de hím-hím páros nem volt. Pörgettem, és D-re mutatott a CocaColás kupak. Egymásra vihogtunk és lesmárolt.
Majd ez megismétlődött többször. A végén az ágyban találtuk magunkat. Vicc volt az egész, mert hulla részegek voltunk, és alig tudtuk levenni egymásról a rétegeket. Aztán valahogy csak sikerült. – Persze röhögtünk végig- Megtörtént az első szexuális élményem egy lánnyal, ami tök szar volt, mert azt sem tudtuk merre

vagyunk arccal. Nem, hogy nem volt orgazmus, de még izgalom sem. Mindegy, megvolt. Nem beszéltünk róla sohasem.
Ez év szilveszterén egy házibuliban voltam, ahol nagyon mászott rám egy fiú. Gergőnek hívták.(tényleg!) Ittam eleget ahhoz, hogy igent mondjak az idióta

bókjaira-már, ha lehet azokat bóknak nevezni -és bevittem a szobába, mert amilyen töketlen volt eldumálgatott volna még velem pár órát.
Bementünk, és sosem felejtem el, hogy miután levetkőztünk, megkérdezte, hogy kinyalhat-e. Még jó, hogy nem kért írásos engedélyt…
Valamit produkált a nyelvével, de kritikán aluli volt, én már azon voltam, hogy felöltözöm, kimegyek a szobából, ott hagyom.
De, ha már itt vagyok, csináljam végig. Hát mit mondjak..zokogtam. Utána nem győztem zuhanyzásnál sikálni a testem és a kis barátnőmet a lábam között.
BLABLABLA
16 éves koromban elegem lett mindenből és elmondtam Anyámnak, hogy mi a helyzet. Nem tudom miért pont ezt a helyzetet választottam.
Következő volt a helyzet: Be voltam szívva nagyon csúnyán, ültem az ágyon, tömtem magamba a csokit és ittam, mert úgy ki voltam száradva.
“Anya, leszbikus vagyok!”
“Tudom Kislányom!”
“!%/%!=//)=)(Đđ]˛°}^°˛˘{€<€ł€Í€, PARDON?”

Innentől gördülékenyen ment minden és sokat beszéltünk róla, mindent elmeséltem.

“De honnan tudtad Anya?”
“Az Anyád vagyok, jobban ismerlek, mint Te magadat…”

Nagyon sírtam és nem tudom leírni azt a megkönnyebbülést, amit akkor éreztem betépve az ágyon kisírt szemmel, Anyám ölelő karjában. Leírhatatlan és nagyon sajnálom, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint én voltam/vagyok.

Lényeg, a lényeg, hogy én nem titkolózom, (na persze, azért az internetre nem teszem fel a képem, hogy helló leszboszi vagyok) és a Családom minden egyes tagja tisztában van vele és mindenki elfogadta az első perctől fogva, Ismerőseim 80%-a tudja, 10%-a sejti, a maradék 10% meg kit izgat?
A barátaim persze mind tudják. Az egyetlen hely, ahol nem adom ki magam a munkahelyem. Nem tehetem meg, ó bárcsak megtehetném és nem kéne hazudoznom össze-vissza.
Ha abban az időben nincs mellettem Anyám, akkor ki tudja mi lenne most belőlem…biztos elkallódtam volna, ahogy sokan “közülünk”.

De sajnos nincs mindenkinek ilyen Anyja, Apja, Családja, Rokona. És Ők vannak kurva nehéz helyzetben. Nem segít Nekik senki a nehéz időben, nincs kivel megbeszélni. Márpedig ezt meg kell beszélni valakivel. Persze, lehet az barátnő, barát, de a legfontosabb a Család.
Sok lánynak olyan a Családja, hogy nem merik elmondani és magukba tartják, vagy az esetek kisebb %-ban elnyomják magukban másságukat és boldogtalanul élik le az életüket egy férfi mellett. Lelkileg összetörnek, elkezdenek inni, drogozni, rossz társaságba kerülnek, megszöknek otthonról, netán öngyilkosságot követnek el. Ezért kell egy megértő Rokon, de legjobb ezt a Szülőkkel tisztázni.

Nézzünk meg egy kisvárost, egy falut. Mit csinálsz, ha leszbikus vagy?

– Eljössz Pestre és felvállalod
– Ott maradsz, felválallod és félsz majd, hogy mint mondanak ez emberek, a Családod-ezután jössz Pestre
– Maradsz és titkolózol-ami egy ideig oké is, de nem bírod majd sokáig és bekattansz
– Maradsz, férjhez mész, gyereket szülsz és máris ott vagyunk, hogy boldogtalanul éled le az életed
– Elmondod a Családodnak, akik megértenek és melletted állnak mindenben és “megvédenek”. Ez lenne a legideálisabb.

Én úgy gondolom, hogy ha Te tudod, érzed, hogy leszbikus vagy, akkor nem szabad titkolni. A Családod előtt meg pláne nem.
Ha nem tudod ezt a Családdal megbeszélni, akkor ki kell törni onnan és saját lábadra kell állni. Biztos rohadt nehéz, de megéri. Megéri, mert idővel nyugodtan élhetsz, azzal akivel akarsz és boldog lehetsz. A Család meg majd megbékél.
Bár lehet elvisznek pszichomókushoz, hogy GYÓGYÍTSON KI A BETEGSÉGBŐŐŐL! /Engem Claudia Anyja el akart.. :-))/
Ettől kivagyok…betegség…
Az a baj, hogy a Család ilyenkor nem Rád gondol, hogy mi zajlak Benned, mit érezhetsz…hanem magukra! Mit fognak szólni a barátaink? A rokonok, stb..
Persze ezek nem csak kisvárosokra érvényesek.
Az a lényeg, hogy önző az a Család, Szülő, Rokon, aki nem Rád gondol elsősorban, hanem magára, magukra.
Ez olyasmi lehet, mint a halál. Magunkat sajnáljuk, mert többet nem láthatjuk, nem beszélhetünk Vele, stb. Nem arra gondolunk, hogy talán jobb így Neki.
(Persze ezekben a balesetek, meg az érthetetlen halál nincs benne), de remélem a lényeget értitek.

Ha egy kis esélyt láttok arra, hogy megértenek otthon, akkor add meg és tálalj ki! Ülj le Velük beszélni!
Ha magadban tartod ezt, akkor az életed már csak lefelé fog siklani..és lentről nagyon nehéz elkezdeni…

Egyelőre ennyi, mert megyek “lakásfelújítani”, csók.