Egyik kommentelőnk kérte, hogy legyen ez a téma. Igazából nem nagyon tudom, hogy mit írhatnék erre. A csapongás nem csak a leszbikusokra jellemző, hanem minden emberi lényre. Legyen meleg, leszbikus, bisexuális, vagy hetero. Itt ülök a karakterek fölött és gondolkozom, hogy mit is pötyögjek.
Mindenki csapong, amíg meg nem találja a megfelelő Párt magának, ami valahol érthető?! Minek fecserélj a hónapjaim, éveim egy olyan emberre, akivel tudom, hogy nem fogom és nem is akarom leélni az életem?! Ez is egy felfogás, de az is, hogy valakinek ilyen a természete. Abszolút kizárja magából a komoly érzelmeket és csak a sexre megy. Ez nyilván nem jó és nem egészséges, mert az ilyen típus lehet, hogy sosem találja meg a helyét. Vagy éppen, ha rátalál az igazi, nagy szerelem, nem engedi magához közel, elküld, direkt elszúrja a kapcsolatot. nagyon sajnálom az ilyen beállítottságú embereket, mert lelkileg totál K.O.-k. Majd folytatja ott, ahol abbahagyta, de közben magában őrlődik, hiszen Neki is van szíve, csak acélból van. Áh, dehogy van acélból! Kívülről lehet, úgy látszik, de szenved, mint egy kutya. Nem értem a hasonló embereket, és nem is fogom, de természetesen elfogadom, és nem vetem meg Őket. Jogom sincs erre, és nem is akarok senki felett pálcát törni.
Szerintem én is csapongtam. Az 5 éves kapcsolatom alatt a legtöbbet, aztán kis pihi és láss csodát megtaláltam azt, akit kerestem és boldogan élünk együtt. Eszembe sem jut a csapongás, mivel Őt látom mindenhol. Ott van a szívemben, a fejemben, a lelkemben. Jöhetne az AtyaÚristenJézusKrisztusMegváltóSzűzAnya, akárki! Nem kéne!/Na, jó… Ha pl. Jolie jönne, akkor lehet picit meginognék, de visszautasítanám…(remélem M. olvassa..:-))/
Igaz, ami igaz, ha van egy nagyobb társaság, ahol csak leszbikusok vannak, akkor nagyobb %-ban mondható el az, hogy volt mindenki mindenkivel. Ezért nem is szeretem az efféle társaságokat. Nagyobb a kísértés. De ez is csak szimpla általánosítás és tapasztalat. Kivétel erősíti a szabályt. Ha sok leszboszi van egy társaságban, akkor gyakran előfordul a gyakori párcsere. Állandó veszekedés, féltékenység, klikkesedés és lőttek is a jó kis Csapatnak. Mert mindig ott van előttünk, hogy hmm nem is néz ki rosszul, a humora is jó, ahogy gesztikulál stb. És úgymond “kéznél van”. Igaz, ez a heteróknál is így van, de kisebb, jóval kisebb %-ban. Vajon miért? Vajon miért van ez bennünk, hogy zümmögünk egyik virágról a másikra? Ez a leszbikussággal járna? Nem hiszem. Csupán a hormonok játéka, vagy a gének, amiket kaptunk. Franc sem tudja mi a válasz.
Lehet a megoldás a szemünk előtt van, mégsem tudjuk. Ha nagyon bele akarnék merülni, akkor visszavezetném a gyerekkora. Hisz majdnem minden ott dől el. Milyen példát láttunk, hogy neveltek, mit sulykoltak belénk ésatöbbi. De most nem szeretnék belemenni a pszichológiai részébe, ha nem muszáj. Biztos egyszer megpróbálom ebből a szemszögből elemezgetni, csócsálgatni a témát, de lehet feleslegesen teszem ki az agytekervényeimet.
Elszállt az ihlet, szép napot!