Babaproject

Igen, tudom, hogy eltűntem egy picit, de ennek is meg van az oka.

1. Rengeteget dolgoztam a napokban
2. Érzelmileg teljesen lefoglalt egy történés, amit le is fogok írni most Nektek.

Nos, az utolsó bejegyzésemhez van köze.

„Publikálása” után, megkeresett egy meleg fiatalember, (40 éves) hogy olvasta az írásom, és nem tudja megállni, hogy reagáljon. Nem, a reagálás nem jó szó, hiszen nem puszta véleménynyilvánítás volt, hanem átgondolt tervek kifejtése. Miszerint, K. (továbbiakban is K.) szeretne gyereket egy leszbikus párral „szövetkezve”.
Meg kell, hogy mondjam, régen olvastam ennyire intelligens, értelmes, udvarias levelet. Rögtön meg is fogott vele.
Szép, hosszú levelet írt, melyben elképesztően jól formálta szavakba a gondolatait.
Gyereket szeretne. Munkájából kifolyólag nem állandó a lakhelye, de írta, hogy szeretne a baba életében szerepelni, és továbbadni Neki a tudást, és a tapasztalatot.
Megrökönyödve olvastam sorait, mert nem is reméltem, hogy kapok egy ehhez hasonló levelet.
Rögtön hívtam M-et, hogy mit kaptam, és nyomban el is küldtem Neki.
Véletlenek sorozata, hogy rátalált a blogra. De, mint tudjuk: nincsenek véletlenek!

Majd, este válaszoltunk K-nak, kifejtve, hogy mennyire örülünk megkeresésének.
Azóta minden nap váltunk 1-1 hosszabb levelet, melyben igyekszünk magunkat alaposan bemutatni a másiknak. Mint írtam, hogy munkája miatt a szél viszi jobbra-balra, ezért sajnos most sem tartózkodik Magyarországon. De nyáron jön haza, és mind a hárman izgatottan, és türelmetlenül várjuk a személyes találkozást.
Az üzenetek egyre elmélyültebbek, és kezdünk igencsak belefolyni a „baba-projectbe”.
Ugyanazt szeretnénk mind a hárman, és ezt ki sem kellett mondanom, K. is tudja.
Na, nem a gyerekre gondolok, mert az adott.
Tudjuk, hogy elengedhetetlen a megfelelő „szerződés”, a részletek átbeszélése, kidolgozása, és a megfelelő emberek megtalálása a technikai részletek megoldásához.
Nem mellesleg K., egy jó felépítésű férfi, aki mindezek mellett még roppant intelligens is.
Nem hátrány. Heh.
Sok dolgot megtudunk egymás életéről, hátteréről, gyerekkoráról. Az érdeklődési körünkben is találunk párhuzamot. Persze, nem az a legfontosabb, hanem hogy K., meg én génjeiből mit lehet összehozni. Mind a ketten jó génekkel rendelkezünk. Nem egoizmus ez, hanem puszta tény. Hehe.

K., első levele óta, persze mi is jobban belemerültünk a témába, és sokat beszélünk róla.
Hazudnék, ha azt írnám, hogy M. teljesen elfogadta már a helyzetet, de barátkozik vele.
Tudja, hogy nekem ez a legfontosabb. Fél, hogy Ő ki lesz rekesztve, nem lesz köze a babához, stb. Persze, ez badarság, de megértem a félelmeit.
„Nem leszek jó anya!” Ha negyed annyira szereti, és törődik majd a gyerekünkkel, mint a kutyusunkkal, akkor semmi baj nem lesz. Nyilván nem összehasonlítható a kettő, de nem áll annyira nagyon messze egymástól. Értsétek jól.
M-ben sosem voltak még anyai ösztönök, ahogy bennem. Ő sosem érzett felsőbb erőt, hogy gyereket szüljön. Így csak mellettem kezdett foglalkozni a gondolattal, mert már az elején közöltem Vele, hogy gyermeket szeretnék. Így is kellek? Kellettem. Kellek.

Ha lesz gyermekünk, akkor el kell költöznünk, mert Ő itt nem szeretné felvállalni. Apja, nagymamája fülébe jut stb..
Amúgy is, el szeretnénk költözni, tehát nem nagy probléma.
Orvoshoz járás, terhes gondozás, terhes torna, stb. Ezekre mind-mind együtt „kell” járnunk. És itt hamar kiderülne a turpisság.

K., sokáig nem akart utódot ebbe az országba, világba, de szerencsére írásom elolvasása után felelevenedett bene, hogy hátha, mégis.
Rólam, és a gyerekekről látott képekből, meg a leveleimből, már biztos benne, hogy szeretne.

Anyának is elmeséltem persze, és természetesen, mint mindig, mellettem áll. Mellettünk.
Sok-sok kérdés van, amit át kell beszélnünk, de ha hazajön, akkor lesz időnk.
Ahogy K. írta, ha tehetné, azonnal felülne a repülőgépre és jönne. Mi is nagyon örülnénk neki.

Én eddig is sok könyvet olvastam a gyerekekről. Születés, teherbeesés, nevelés, betegségek, problémák, stb.
De K. megismerése óta még jobban beleástam magam a témába. Nemcsak én, hanem M is.
Néha úgy elkalandoznak a gondolataim, hogy azon kapom magam simogatom a hasam, és mosolygok. Vagy, babakocsit tologatva sétálunk valahol.
– Le kell szokni a cigiről, nem ihatok egy kortyot sem legalább 3 évig, ha fáj valamim nem kaphatok be rögtön egy bogyót. Nem aludhatom át az éjszakákat, és nem feküdhetek le akkor, amikor akarok. A középpontban már nem én leszek, hanem a kis törpe.
Jobban kell figyelnem az étrendemre, és még sorolhatnám sokáig.
De ezek mind eltörpülnek amellett, hogy áldott állapotba kerülök, és gyermeket hozok a világra.

Nagyon bízom benne, hogy a mi kis „kooperációnk” eredményes lesz.
K. használta ezt a kifejezést, de finoman megkértem, keressen valami mást.
Meg is tette. Kösziköszi.

Remélem, megértitek, hogy miért tűntem el. Össze, meg vissza kavarodnak a gondolataim, hullámokban jön rám a sírás, és a nevetés. Máris terhességutáni depresszióm lenne? Ehh.
A gondolat, hogy a közeljövőben teherbe eshetek, elveszi az eszem, és mind ekörül forog.
Tudom, tudom, hogy nem ilyen egyszerű, de sok mindenről beszéltünk, és még beszélni is fogunk.
Nagyvonalakban írtam le, de lesz még folytatás…

De ezúton is szeretném megköszönni K-nak, hogy „véletlen” ránk talált.